A koronavírus áldozata lett Alekszandr Vegyernyikov orosz karmester, a Bolsoj volt zenei vezetője

Elhunyt 56 évesen elhunyt Alekszandr Vegyernyikov orosz karmester, a Dán Királyi Színház zenekarának vezetője, a moszkvai Nagyszínház egykori zenei vezetője és első karmestere.

A dán nemzeti színház pénteki közleménye szerint Vegyernyikov csütörtökön Moszkvában halt bele a koronavírus-fertőzés szövődményeibe, miután több napig lélegeztetőgépen volt.

A karmester nyolc éven át, 2001-től 2009-ig töltötte be a Bolsoj zenei vezetőjének tisztségét, ahonnét önszántából távozott, mert elege lett a felújítás alatt álló színház jövőjét illető akkori bizonytalanságból. Vegyernyikov az Odensei Szimfonikus Zenekarhoz került, majd 2018-ban az operaházat is magába foglaló Dán Királyi Színház zenekarának és a Szentpétervári Mihajlovszkij Színháznak (operaháznak) a zenei igazgatója lett, mindkét tisztségét a haláláig betöltötte.

Pályafutása alatt Vegyernyikov vendégszerepelt a világ számos nagy operaházában, 2008-ban Magyarországon is fellépett a Bartók Plusz Operafesztiválon.

Hozzászólások

Pigniczki Fanni 11. lett egyéni összetettben
Az MTK Budapest sportolója pénteken érkezett meg az ukrán fővárosba, ahova gépkocsival utazott.
Az osztrák VIG megveszi az Aegon közép- és kelet-európai részlegét
Az osztrák cég ezzel megszerzi az Aegon biztosítási üzletágát Magyarországon, Lengyelországban, Romániában és Törökországban.
Négy személy sérült meg egy balesetben Hódmezővásárhelyen
Négy személyt szállítottak a mentők kórházba annak a balesetnek a helyszínéről , amely Vásárhely belterületén történt a Jókai és a Rákóczi utcák kereszteződésénél.
A DVTK ellen zárta le rossz sorozatát a Mezőkövesd
A hazaiak sikerükkel lezárták hét kör óta tartó nyeretlenségi sorozatukat és elmozdultak a sereghajtó pozícióból.
Ez a fotó a bizonyíték, mekkora vagány volt fiatalon Balázs Fecó
A csütörtökön elhunyt legendát fiatal korában imádták a nők.
Dzsihadisták gyilkoltak le több mint száz földművest Nigériában
A 10 éve sanyargatott Északkelet-Nigériában ez volt a legvéresebb, polgári személyek elleni támadás.