Kultúra

2010.03.28. 10:52

Puskás Ferenc emlékére nyílik képzőművészeti kiállítás

Hommage á Puskás Öcsi címmel 58 műalkotást bemutató képzőművészeti kiállítás látható a focilegenda születésnapjától, csütörtöktől a Home Galéria szervezésében Budapesten, a Boscolo New York Palace szállodában egy hónapon át.

Kertész Csaba, a galéria vezetője elmondta az MTI-nek, hogy Puskás Ferenc most lenne 83 éves. Az évfordulóra a galéria fölkért magyar képzőművészeket, készítsenek alkotásokat a kiváló labdarúgóról. Így született meg az 58 mű, közülük négy szobor, valamint láthatók lesznek Hemző Károly és Kristóf Lajos korabeli fotográfiái is.

A kiállító képzőművészek között van például Gyémánt László, Konkoly Gyula, Fe Lugossy László, Orosz István, Rácmolnár Sándor, Wahorn András, Bada Dada, ef Zámbó István és két karikaturista, Kaján és TÓNIÓ munkái is a falakon lesznek.

A kiállításra katalógus is megjelenik a műalkotások reprodukcióival. A nyitó oldalon olvasható Esterházy Péter Puskás, Gödel, passz című írásából az az idézet, hogy "Puskás az utolsó teljes személyiség, az egyén mint személy, az utolsó, aki a szívet, a szellemet és az észt harmóniában birtokolta".

Az Esterházy-írást és Zelk Zoltán versét Alföldi Róbert színművész tolmácsolja a szerdai esti ünnepélyes megnyitón. Mód Orsolya csellóművész Casals és Bach egy-egy művét játssza és bemutatja tudását Kárászi Roland, Rocco labdazsonglőr - jegyezte meg a szervező.

Meghívást kaptak a megnyitóra az Aranycsapat még élő játékosai, Puskás Ferenc özvegye és megígérte részvételét Esterházy Péter is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!