Kultúra

2009.10.24. 11:05

Új kötettel gyarapodott a Vámos Miklós-életműsorozat

Tiszta tűz címmel megjelent Vámos Miklós második kötete az Európa Könyvkiadónál. Az életműsorozat második része három dupla kisregényt és négy dupla novellát tartalmaz, az elmúlt hat év termését.

MTI

"Ez egy olyan kötet, amelyben egy szerény műfaj, az úgynevezett irodalmi páros próbál teret keresni magának" - mondta Vámos Miklós az MTI-nek. Az író emlékeztetett arra, hogy a műfaj nagy hagyományokkal rendelkezik a magyar irodalomban, példaként Krúdy Gyula két szövegét említette, A hírlapíró és a halál-t, valamint Az utolsó szivar az Arabs szürkénél-t.

"Krúdyt valószínűleg a téma érdekelte annyira, hogy újra visszatért rá. Nem tartotta fontosnak például, hogy a két szöveg együtt jelenjen meg. Ezzel szemben engem kifejezetten a páros írások érdekeltek. Vannak köztük olyanok, amelyek egymást folytatják, és olyanok is, amelyek között csak a téma azonos. A legizgalmasabb azonban az volt, amikor ugyanazt a történetet írtam meg kétszer a két szereplő szemszögéből" - ismertette könyve előzményeit az író.

Vámos Miklós hozzátette: a "többszempontúság" minden prózaírónál "alapkövetelmény". Mint kifejtette, minden figurája nézőpontját, véleményét magamévá teszi, szerinte ez írói alapkészség.

Megjegyezte: igyekszik ezt a nézőpontot a hétköznapokban is fenntartani.

"A legdurvább kirohanást és a legdicsérőbb kritikát is mérlegre teszem, igyekszem feltárni az okokat, szándékokat. Mert mindenkinek igaza van, vagy lehet" - vélekedett.

A 416 oldalas kötet címe két szöveg címének az összevonásából született. "A címek valahonnan a tudatalattiból jönnek elő. A mostani a Tűz című elbeszélés és a Tiszta pohár című novellából állt össze, de szerintem kifejezi a könyv tüzes lendületét" - mondta az író, aki elárulta, hogy eredetileg a Dupla vagy semmi címet adta volna a kötetnek, de ilyen néven számos műre, filmre, drámára bukkant az interneten.

A Tiszta tűz a második a szerzőnek az Európa Könyvkiadónál elindított életműsorozatában. Az első az idén áprilisban megjelent Félnóta, az 1986-os regény újrakiadása volt.

"Általában kétévente publikálok új műveket, a magam számára ez egy jól bevált ritmusnak bizonyult. A kiadóval tízéves szerződést kötöttünk arra, hogy ezalatt húsz kötetet ad ki tőlem. Régit, újat vegyesen" - mondta Vámos Miklós, akinek legközelebb egy interjúkötete jelenik meg Kedves Kollégák címmel. "A könyv hetvenhét beszélgetést tartalmaz majd. Sajnos a hetvenhét író közül Lázár Ervin, Szabó Magda és Somlyó György már nem él" - tette hozzá a szerző.

Jövő őszre pedig regényt tervez, Csillagok világa címmel. "Már írom a könyvet. Egy apáról szól, aki minden este mesét rögtönöz a fiának. Csupa-csupa párbeszédből áll majd össze a regény, a mesékből pedig a család története is kiolvasható lesz" - árulta el Vámos Miklós. Hozzáfűzte: ebben sem ő a főszereplő, csupán hasonlít rá. "Ezt minden könyvem kapcsán igyekszem hangsúlyozni, mert az olvasók gyakran velem azonosítják a hőseimet".

Vámos Miklós beszélt arról is, hogy az Egyesült Államokban szeptemberben megjelent Apák könyve jó visszhangra talált, most vasárnap az egyik legfontosabb könyves kritikai újság, a New York Times Books Review mellékletében jelenik meg róla lelkendező írás. "Nem szabad túlértékelni a dicsérő kritikákat, mert könnyen tévútra vihetik az embert" - jegyezte meg az író.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!