Kultúra

2011.05.04. 23:28

Világsztárok a budapesti operaház Májusünnepén

A Magyar Állami Operaház Budapest péntektől harmadszor rendezi meg a Májusünnepet; az első két produkció világsztárjai már próbálnak, Cristina Gallardo-Domas, Neil Shicoff, Lado Ataneli és Vlagyimir Galuzin dolgozik Kovács János és Hamar Zsolt karmesterrel.

Verdi Otellójával kezdődik az idei Májusünnep, majd Puccini Manon Lescaut-ját és Verdi Rigolettóját hallhatja a közönség; jövő szerdán koncertprogrammal lép fel az Ybl-palotában a szoprán csillag, Renée Fleming.

Az eseményt beharangozó szerdai sajtóbeszélgetésen Győriványi-Ráth György megbízott főzeneigazgató az előző operaházi igazgatóság kitűnő kezdeményezésének nevezte a Májusünnepet. Horváth Ádám, a főigazgatói posztra pályázó miniszteri biztos kiemelte: azt szeretné, ha a következő évadban hasonlóképpen rangos vendégeket hívhatnának meg a budapesti operaházba.

Cristina Gallardo-Domas chilei szoprán, a Manon címszereplője elmondta: tudja, hogy Puccini-énekesként tartják számon világszerte, de ő folyamatosan lázad az ellen, hogy beskatulyázzák. Mint kifejtette, a francia irodalmat és a Verdi-műveket is szeretné "meghódítani". Utóbbival kapcsolatban felidézte, hogy érdekes és tanulságos kísérlet volt Nikolaus Harnoncourt vezényletével lemezre énekelni az Aida címszerepét, ami csak azért nem járt száz százalékos sikerrel, mert Amneris szerepére nem a többiekkel azonos hangvolumenű mezzót szerződtettek.

A sztárszoprán az elmúlt évad fontos eseményének értékelte, hogy Daniel Catán kortárs művében, az Il postinóban (A postás) játszhatott Plácido Domingóval a Los Angeles-i ősbemutatón. Az opera muzsikája nagyon szép - fogalmazott -, emlékeztet Puccini és Albeniz dallamosságára, így hatalmas siker volt Bécsben a Theater an der Wienben és várhatóan az lesz a párizsi Chatelet Színházban is, minden helyen Domingóval a főszerepben.

Neil Shicoff, aki nemrég Arany Maszk-díjat kapott Moszkvában Halévy A zsidó nő című operájában nyújtott alakításáért, Budapesten Des Grieux lovagként lép fel. A világ legnagyobb operaházaiban szívesen látott vendég hangsúlyozta: örömmel lép fel az Ybl-palotában, mert "a ház gyönyörű, a magyar zenei hagyomány tiszteletre méltó és a kollégákkal itt is jó találkozni".

Vlagyimir Galuzin az Otello címszerepében látható, Desdemona Rost Andrea lesz. Az orosz művész baritonként indult.

"Az is maradtam, csak éppen tenor fekvésben énekelek" - ismerte el. Felidézte, hogy sorkatona korában kivezényelték a Novoszibirszki Operaház Borisz Godunov előadására, amely azonnal elvarázsolta. "Azóta is rabja vagyok a műfajnak" - jegyezte meg.

Lado Ataneli az Otellóban Jagót énekli. Mint a sajtóbeszélgetésen kifejtette, nem először jár Magyarországon, fellépett és emlékezetes sikert aratott koncertműsorokban.

"A baritonoknak sajnos többnyire negatív karakterű szerepek jutnak, a vonzó figurákat a tenoroknak adják a zeneszerzők. Az én arcberendezésem azonban segít abban, hogy ne legyek határtalanul gonosz és valami pozitívumot, emberit is mutassak, hiszen az alaptermészetem rendkívül derűs" - mondta Lado Ataneli.

A négy sztár mellett Rigoletto mantuai hercegként José Brost, Gildaként pedig Patricia Ciofit ismerheti meg a közönség. A Májusünnep utolsó két előadása május 14-én és 18-én Verdi zenedrámája lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!