Makó és környéke

2019.04.04. 20:54

127-en indultak a Belügyminisztérium dzsúdóbajnokságán - Egymást dobálták a rendőrök Makón

28 csapat összesen 127 versenyzője vett részt a Belügyminisztérium Országos Judobajnokságán csütörtökön.

Bakos András

A versenynek 2004 óta most már ötödik alkalommal adott helyet Makó, az Erdei János Sportcsarnok. A megnyitón Dakos József dandártábornok, Csongrád megyei rendőrfőkapitány mellett jelen volt Fejér megyei kollégája, Varga Péter dandártábornok is, aki a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke, továbbá két élsportoló díszvendég: az olimpiai ezüstérmes és háromszoros Európa-bajnok Ungvári Miklós, valamint a világbajnoki ezüstérmes Tóth Krisztián. Makón 105 éve sportolnak szervezett keretek között, távol-keleti küzdősporttal pedig 1909-ben már találkozhattak a helyi rendőrök. Egy dzsiu-dzsicu oktató azzal ajánlotta tudományát a helyi kapitányság figyelmébe, hogy már 24 város rendőreit kiképezte – idézte fel a versenyt megnyitva Farkas Éva Erzsébet, Makó polgármestere.

127-en indultak a Belügyminisztérium dzsúdóbajnokságán - Galéria



Szembetűnő volt, hogy a résztvevők – rendőrök, a katasztrófavédelemnél és a büntetés-végrehajtásban dolgozók, valamint a közszolgálati egyetem hallgatói – nagyon sokféle korosztályt képviseltek. A 35 év felettiek mezőnye is kifejezetten erős, több őszülő hajú versenyzőt láttunk. A rendőrségen belül is jellemző, ami a civil világban: egyre több középkorú igyekszik sporttal vigyázni az egészségére. „Sokan, akik korábban birkózók voltak, előszeretettel esnek le hídba. Ezért ippon jár az ellenfélnek" – figyelmeztette az indulókat Subicz István országos bíró. Hídba esést nem láttunk – az viszont természetes volt, hogy a versenyzők a küzdelem után megölelték egymást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!