Makó és környéke

2013.08.30. 19:09

180 éves a maroslelei oktatás - elindult az Okos Falu program

A Vodafone 30 korszerű táblagépet ajándékozott Maroslelének, lapunk 4 hónapos képzést indít a településen.

Szabó Imre

Hogyan változtathatja meg a mindennapokat, az oktatást, tanulást, a szabadidő eltöltését, ha egy kistelepülés megismeri a mobilinternetet és a hozzá kapcsolódó szolgáltatásokat, technológiákat? Többek között erre keresi a választ az Okos Falu 2013 program, amelyet a Vodafone a helyi önkormányzattal és lapunkkal összefogva pénteken indított Maroslelén.

A Vodafone 30 korszerű táblagépet ajándékozott Maroslelének.

A Vodafone 30 korszerű táblagépet ajándékozott Maroslelének.
Maroslelén éppen 180 esztendeje indult meg az iskolai oktatás. A kezdeti időkben, mint [namelink name="Rozsnyai János"] helytörténész, a falu díszpolgára az évfordulót köszöntő konferencián elmondta, az is előfordult, hogy egy írni-olvasni tudó bognármestert kértek fel tanítónak – most pedig az országban egyedüliként a legkorszerűbb táblagépeken tanulhatnak majd a helyi fiatalok és felnőttek a Vodafone jóvoltából. A 30 táblagépet [namelink name="Marchhart Pál"], a Vodafone Magyarország vezérigazgató-helyettese adta át tegnap az iskola ünnepélyes tanévnyitóján, hangsúlyozva: az a céljuk, hogy minél többen ismerjék meg és vegyék használatba a korszerű széles sávú szolgáltatásokat. A Vodafone ezzel a programmal szeretné demonstrálni, hogy az ország 97,4 százalékán elérhető nagy sebességű mobilinternet-hálózat képes az életkörülmények megváltoztatására akár egy olyan kicsi településen is, mint Maroslele.

Mindebben lapunk is közreműködik. Főszerkesztőnk, [namelink name="R. Tóth Gábor"] a részletekről szólva a konferencián ismertette: a 4 hónapos, szeptemberben induló oktatás során számos egyéb program mellett gyerekek és felnőttek is megtanulhatják kezelni a táblagépeket és okostelefonokat, segítséget kapnak az interneten való eligazodáshoz, az online kereséshez és az ismeretszerzéshez. Így tudatos internethasználóvá válnak, megtanulhatják, milyen hasznos célokra alkalmazhatók a közösségi oldalak, hogyan kommunikálhatnak az interneten, hogyan dolgozzanak mobil eszközökkel. Mindez számunkra azért fontos, mert lapunknak érték a tájékozott olvasó – s mint a példa mutatja, a tudásért ma már utazni sem kell, csupán élni a modern technika vívmányaival.

Elindult az Okos Falu program Maroslelén.

Elindult az Okos Falu program Maroslelén.
A maroslelei programról lapunkban időről időre hírt adunk, beszámolunk az elért sikerekről. Ami már most biztos: a szeptember 20-i falunapra fotópályázatot hirdetünk, a beérkezett digitális anyagok felhasználásával pedig várhatóan megújul a falu honlapja, megjelenése a közösségi oldalakon.

Martonosi György: Ez óriási lehetőség Maroslelének

Óriási lehetőséget, minőségi ugrást remél Maroslele polgármestere, [namelink name="Martonosi György"] attól, hogy a falu 30 korszerű táblagépet kap a Vodafone-tól, illetve képzési programban vehet részt a cég és lapunk szervezésében.

Az alig több mint 2100 lelkes Maroslele tipikus dél-alföldi falu: a lakók jobbára a mezőgazdaságból élnek, illetve a környező városokban dolgoznak. A helyi általános iskolának 170 diákja van – a település egyébként éppen idén ünnepli az oktatás indulásának 180. évfordulóját. A község nemcsak a múltjára, hanem a jelenére is büszke. Arra is, hogy igyekszik lépést tartani az információs forradalommal – mondja Martonosi György polgármester. Arról az önkormányzatnak nincsenek pontos információi, hogy az emberek mennyire élnek a telekommunikáció modern eszközeivel, de ismert például, hogy az iskolában két esztendeje bevezetett e-napló igen népszerű, és az is, hogy a vállalkozások – már csak az adóhatósággal történő kommunikáció miatt is – élnek ezekkel a lehetőségekkel. Az iskolában teleház működik, itt zajlik a gyerekek számítástechnikai képzése, és a könyvtárban is vannak számítógépek, amelyeket a falu lakói használhatnak. A könyvtár szervezett számítógépes tanfolyamokat is, többek között idősek számára.

A falu első embere a most induló Okos Falu-programban óriási lehetőséget lát, minőségi ugrást remél tőle. Az önkormányzat most a Vodafone jóvoltából 30 korszerű táblagépet kap, amelyeket átad az iskolának, s ezeket a gyerekek otthon vagy például buszozás közben is használhatják majd. Mint mondja, a gyerekek Maroslelén is lelkesen interneteznek, ám leginkább csak a közösségi oldalakat, a játékokat használják. A cél az, hogy a program segítségével a diákok előtt táruljon fel azoknak a lehetőségeknek a széles tárháza, amelyeket az internet a tanulásban, az információszerzésben kínálni képes. Ezeket a lehetőségeket egyelőre kevéssé használják ki – az oktatás erre fog fókuszálni. Reményei szerint ezáltal egyre többen kapnak majd kedvet a világhálóhoz, illetve a korszerű számítástechnikai eszközök használatához. Ez a mindennapi életben is hasznos lesz: az ügyintézés egyre nagyobb hányada válik elektronikussá, de így például a vásárlás kedvéért sem kell feltétlenül a városba utazni.

A kistelepüléseket egyébként – jegyzi meg – a mobilinternet képes leginkább felvinni az információs sztrádára, hiszen ehhez külön infrastruktúrára nincs szükség. Hozzáteszi: mint egy nemrég a faluban végzett lefedettségi vizsgálat igazolta, a Vodafone hálózatának a legjobb az elérhetősége.

Izgalmas kísérlet – nagy lehetőségek

Az egyik ok, amiért a Vodafone több mint 97 százalékos lefedettségű 3 gigabyte-os hálózatot épített ki, az volt, hogy a Marosleléhez hasonló kis falvak is hozzáférhessenek a világhálóhoz – mondta lapunknak a társaság vezérigazgató-helyettese, Marchhart Pál a maroslelei táblagépek átadása előtt. Hangsúlyozta: ez európai színvonalú hálózat, amely a verseny katalizátorát is jelenti az országnak.

A társaság számára a lapunk közreműködésével szeptemberben induló program egyben kísérlet is. Kíváncsian várják, 4 hónap múlva a gyerekek mennyire mozognak majd otthonosan a mobilinternet világában, de arra is kíváncsiak, hogy ez a lelkesedés mennyire ragad át a felnőttekre. Ez a lehetőség ugyanis segítheti például a helyi vállalkozások, termelők piacra jutását, a lehetséges üzleti partnerek gyors és egyszerű megtalálását, a marketinget. Ha a kísérlet eredményes, folytatása is lesz – hogy pontosan milyen, azon egyelőre gondolkoznak, és további támogatókat is keresnek.

Marchhart Pál azt is elmondta, hogy a programra azért éppen Maroslelét választották, mert mind a lélekszáma, mind a mérete, helyzete megfelelő volt, de sokat nyomott a latban az is, hogy a faluban az oktatás színvonalas. Ami pedig az önkormányzatnak ünnepélyesen átadott értékes berendezéseket illeti: ezek a lehető legkorszerűbb, nagyméretű Samsung-táblagépek, amelyek a legújabb szoftverrel futnak, és fel vannak szerelve mindennel, amire egy ilyen készüléknek szüksége lehet az internetezés tökéletes élményéhez.

Címkék#Maroslele

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!