Makó és környéke

2007.01.12. 15:19

Megszűnt a Makó és Térsége hetilap

Megszűnt a Makó és Térsége című ingyenes hetilap, amit a Maros-parti városban és a környező tizenhét községben terjesztettek másfél évig. A kistérségi kiadvány átalakul, s Makói Hírekként jelenik meg a jövőben, de csak Makón.

Illyés Szabolcs

A Makó körüli községek lakosai január első péntekjén már hiába keresték postaládájukban a másfél éven át ingyen terjesztett kistérségi hetilapot, hiszen a többcélú társulás polgármesterei úgy döntöttek: nem fizetnek a hírlevél kiadásáért. Megtudtuk: eddig a társulás által sikerrel megpályázott 14 millió forintos forrásból tudták fedezni a megjelenés költségeit, ám a keretet kimerítették, így már csak komoly anyagi áldozatok árán folytathatták volna a kiadást.

– Mivel a romániai határnyitással igen nehéz gazdasági helyzetbe került Nagylak, úgy döntöttünk, hogy nem támogatjuk a térségi újságot. A falu önkormányzatának lakosságarányosan mintegy 250 ezer forintot kellett volna elkülönítenie a kiadásra 2007-ben, amit nem vállaltunk. Terveink között szerepel egy állandó faluújság kiadása, ennél lényegesen kisebb költségvetésből – mondta el lapunknak Gyarmati András nagylaki polgármester, aki kommunikációs szakemberként szívügyének érzi a faluban élők rendszeres tájékoztatását.

Földeáknak évente másfél millió forintjába került volna a hetilap fenntartása, így Vass Imre polgármester is nemmel szavazott. Döntéséhez az is hozzájárult, hogy az újság mellett a község már eddig is vállalta egy szintén ingyenes, saját lap kiadását, ami évente mintegy 650 ezer forintjába kerül az önkormányzatnak. A Földeák című lapban így minden, a falut érintő információt megjelentethetnek. – Sokszor kuszaságot is okozott, hogy egymás mellett jelentek meg a különböző települések és a város rendeleteiről, testületi döntéseiről szóló beszámolók – magyarázta Vass Imre.

– Makói Hírekként folytatja pályafutását az eddig is a városházán szerkesztett kistérségi kiadvány. A jelenlegi költségvetésből ezt tudjuk biztosítani – mondta a térségi döntéssel kapcsolatban Buzás Péter makói polgármester, a társulás elnöke. Azért egy kicsit sajnálom – mondta Buzás –, hogy megszűnt a Makó és Térsége hetilap, de meg tudom érteni, hogy a környékbeli polgármesterek nem tudták vállalni a hetenkénti megjelenés költségeit.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!