Makó és környéke

2007.01.01. 15:19

Vagy hagymafesztivál legyen, vagy expó

Makón a legutóbbi képviselő-testületi ülésen elfogadták a város 2007-es költségvetési koncepcióját, amelyben a település vezetése úgy véli, indokolt átgondolnia a nagy rendezvények, a hagymafesztivál és az expó gyakoriságát, illetve támogatását. Ennek kapcsán felvetődött: Makó nem tudja finanszírozni minden esztendőben mindkét programot.

Illyés Szabolcs

Operettfesztivál Makón. Fotó: Karnok Csaba– Úgy tervezzük, hogy 2007-ben a hagymafesztivál és az expó együttes költségvetéséhez a múlt évben elköltött összeg legfeljebb ötven százalékával járul hozzá a város, így elképzelhető, hogy egy évben csak az egyik rendezvényt tudjuk vállalni. Arról, hogy jövőre melyik megrendezését vállalja a város, a testület dönt a költségvetés elfogadásakor. Mindemellett szeretnénk a szervezésbe mind jobban bevonni a hagymatermesztésben és a gazdaságban érdekelt civil, illetve érdekképviseleti szervezeteket, így, amennyiben az érintettek előteremtik a szükséges anyagiakat, akár mindkét rendezvényt megtarthatjuk.
Természetesen a szakmai programok kisebb költségvetésűek, mint a koncertek, így az is elképzelhető, hogy amennyiben nincs elegendő forrás a fesztivál és az expó koncertjeire, ez nem érinti hátrányosan a szakelőadásokat – összegezte Siket István alpolgármester.

– A költségvetéstől függ több kulturális rendezvénnyel kapcsolatos megszorítás is, így lehet rá számítani, hogy elmarad a hagyományos Haverock party is – tette hozzá Orosné Spák Hedvig, a testület oktatási és művelődési bizottságának elnöke.

Bálint Márta, a város nagy kulturális rendezvényeinek megszervezéséért felelős Makói Közművelődési Kht. igazgatója fontosnak tartja, hogy 2007-ben is megrendezzék az operettfesztivált, a Makói Muzsika programjait, az újévi koncertet, valamint a városnapi, a gyermeknapi és a május elsejei programokat. Már készül a több ezer makóit érintő programok terve is, bár valószínű, hogy a korábban ingyenes rendezvényekre belépőjegyet kell váltani – jelképes áron.

– Az operettfesztivál programjainak tervét már össze is állítottuk, amennyiben a testület is rábólint, a Potyautas, a Cirkuszhercegnő és a Lili bárónő előadásain szórakozhatnak a műfaj kedvelői, és valószínű, hogy a Makói Muzsika musicalje 2007-ben a Jackyll és Hyde lesz. A korábbi években már tervezett, jelképes összegű belépők árát természetesen úgy kell meghatároznunk, hogy kifizetésük ne okozzon gondot se a családoknak, se az egyedülállóknak, így néhány száz forintos jegyekre számíthatnak a zenebarátok – fogalmazott a társaság igazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!