2007.01.23. 15:19
Világrekorder lehet az óriástojás
Húsz dekagrammos óriástojást tojt a kiszombori Tóth Sándor egyik tyúkja. Meglehet, hogy ezzel a rekordok könyvébe is bekerül majd, hiszen egy átlagos tojás mindössze hat-hét dekás.
Tóth Sándor egyik kezében az óriás, másik kezében egy átlagos tojássalKülönös, vészjósló kárálásra lett figyelmes az udvaron a minap a kiszombori Tóth Sándor. Elmesélte: az egyik tyúk úgy rikácsolt az ólban, mintha macska fojtogatná. Bement, hogy megnézze, mi történik. A furcsa hangokat hallató jószág, bár szemmel láthatóan szenvedett, egyszerűen a fészekben ült, és tojni készülődött. A gazda mintegy negyedórán át figyelte, milyen sorsra jut a háziszárnyas, míg végül egy megdöbbentően nagy tojás pottyant ki belőle. Tóth Sándor nem volt biztos benne, hogy az állat mindezt túléli, a tyúk azonban legnagyobb meglepetésére felugrott és elszaladt. Azóta is békésen kapirgál a kiszombori portán.
A gazda a rekorderrelTóth Sándor azért hívta fel a nem mindennapi történettel lapunkat, mert egyik unokája, az éppen nála vendégeskedő tizenkét esztendős Tóth Márk azt mondta: ez akkora, hogy a rekordok könyvébe is bekerülhetne. Amikor meglátogattuk Tóthékat Szegedi utcai otthonukban, a házigazda készségesen konyhamérlegre rakta előttünk az óriástojást – húsz dekát nyomott, miközben egy átlagos tojás öt-hat deka szokott lenni. Meg is mértük, a hossza bő tíz centiméter. Az 57 esztendős rokkantnyugdíjas férfi a tyúkot is megfogta a kedvünkért. A szépen megtermett, egyesztendős iromba házityúkot a szomszédtól vette naposcsibeként.
Tóth Sándor elmondta, mindössze tizenkét tyúkot tartanak, a maguk hasznára. Azt már korábban észrevette, hogy közülük kettő az átlagnál olykor nagyobb tojást tojik, ilyen hatalmasat azonban egyikük sem pottyantott még ki. Hogy mi lehet a kiszombori óriástojás titka? A gazdának fogalma sincs. Annyit mindenesetre megjegyzett: jól tartja, finomságokkal eteti a jószágokat. Rendszeresen kapnak kukoricát, búzát, napraforgó- és cirokmagot, reggelire vegyes darával kevert áztatott kenyérdarabokat ad nekik, kedvenc csemegéjük pedig a darával kevert takarmányrépa-reszelék. Az óriástojásból egyelőre nem lesz rántotta, Tóth Sándor ugyanis kíváncsi rá, tényleg bekerül-e a rekordok könyvébe.
16 dekás fehérorosz tojás
Megpróbáltunk utánanézni, vajon a kiszombori tojás nagysága világrekord-e vagy sem. Az interneten egy két évvel ezelőtti híradást találtunk egy 16 dekás tyúktojásról, amit egy fehéroroszországi farmon tojt egy tyúk. A tojást a hűtőbe tette a gazdája, hogy bekerülhessen a rekordok könyvébe. Ennél a kiszombori tojás jóval súlyosabb. A rekordok könyvében nem találtunk a világ legnagyobb tyúktojásáról szóló bejegyzést.