Makó és környéke

2007.02.06. 15:19

Már készülnek a virágos tavaszra

Makó készül a tavaszra. Idén várhatóan huszonkétmillió forintot költenek majd a Maros-parti város virágosításra. A főkertész szeretné megőrizni azt a színvonalat, amivel két éve az európai ezüstérmet elnyerték.

Szabó Imre

Az enyhe időben árvácskák pompáznak a Szegedi utcai hagymaszobor tövében. Fotó: Frank YvetteA szokatlanul enyhe idő kedvez a kertészeti munkáknak és ezt Makón is kihasználják: a feladattal megbízott szakemberek már készülnek a tavaszra, tisztítják az árkokat, nyesik a fákat, igyekeznek eltüntetni az avart. Azt viszont, hogy pontosan mennyit fordíthat idén a Maros-parti város virágosításra, egyelőre nem tudni. A város főkertésze, Ádok Jánosné azt reméli, hogy legalább annyit költhetnek a város szépítésére, mint tavaly. 2006-ban 22 millió forintos volt a keretük. Ez a pénz ugyan alig több mint a fele annak az összegnek, amit 2005-ben, az európai ezüstérem elnyerésekor fordított erre a célra a város. Ádokné azonban, akit tavaly az év főkertésze címmel tüntettek ki, így is bízik abban, hogy Makó nem lesz kevésbé pompás, mint amit az itt élők és az itt lakók akkor megszoktak.

Mi minden kerül majd a 120 hektárnyi zöldterületre? Ádok Jánosné sok magról vetett virágot, köztük jó néhány ellenálló, az éghajlati viszonyokat jól tűrő magyar fajtát álmodott az ágyásokba. A már megszokottak közül például a kék szalvia, a büdöske és kokárdavirág jó néhány változata ékesíti majd a parkokat, az utak mentét, de meglepetésként idén is kipróbálnak néhány újdonságot. A készülődés örömét csak az árnyékolja be, hogy a múlt évben is folytatódott a korábbi kedvezőtlen tendencia: egyre több a viráglopás és a rongálás. Többször is a vandálok áldozatává estek például a József Attila utcai virágládák, de tönkretették a városkapunál elhelyezett öntözőrendszert is. Ádokné azért reméli, hogy a huszonöt fős csapat most is el tudja majd tüntetni a pusztítások nyomait.

Mint megtudtuk, a város ezúttal is rendel mind a négy neveléssel foglalkozó helyi kertészet kínálatából. Az új virágokat a szokásoknak megfelelően május elején ültetik ki a közterületekre, teljes pompájukkal pedig – az időjárás függvényében – júliusban kápráztatják el a makóiakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!