Makó és környéke

2007.11.18. 23:40

Kint maradt a Marx tábla a makói Marczibányi téren

Makó - Bár már rozsda marja, valahogy a helyén maradt az egykori Marx teret jelző tábla Makón, a Marczibányi téren. A német filozófus nevét tizennyolc éven át viselte – mai névadója egy kétszázötven éve Makón született főnemes, aki húsz évvel Széchenyi előtt tett felajánlást az akadémia megalapítására.

Szabó Imre

Harmincnyolc éven át, egészen a rendszerváltásig viselte a makói fürdő előtti tér Karl Marx nevét, akire azonban még mindig emlékeztet egy utcanévtábla a mai Marczibányi téren. Mint [namelink name="Tóth Ferenc"] nyugalmazott múzeumigazgatótól, a város történetének avatott ismerőjétől megtudtuk, maga a tér nem régi: 1944-ben nyitották ki a mai Szép utcát a főtér irányába egy épület lebontásával, a kommunizmus szükségszerűségét hirdető német filozófusról pedig 1969-ben nevezték el. A lakóházak által határolt, parkkal, játszótérrel ékesített téren járva a minap figyeltünk fel arra: bár már rozsda marja, tizenhét év múltán még mindig ott látható az egyik épület falán a Marx tér tábla. Hogy miért épp az ő nevét kapta és hogy kinek az ötletére, annak ma már nincs nyoma – mondja [namelink name="Tóth Ferenc"].

Rozsda marja, de a helyén van: Marx utcanévtáblája a makói Marczibányi téren.
Fotó: Frank Yvette

A rendszerváltás idején egyébként éppen ő javasolta, hogy a bő kétszázötven esztendeje Makón született kultúrát pártoló, szegényeket bőkezűen istápoló főnemes, Marczibányi István nevét viselje az addigi Marx tér. Ő volt az első budai kórház alapítója, ő létesítette a fővárosban az első nyilvános játszóteret azon a téren, amely ugyancsak az ő nevét viseli ma, legnagyobb tette azonban az volt, hogy már húsz évvel Széchenyi előtt javaslatot tett, s pénzt ajánlott fel az akadémia alapítására. Ebből akkor még nem lehetett semmi, az összegből azonban végrendeletében létrehozta a Marczibányi Alapítványt, melynek díja a maga korában a mai Kossuth-díjéval lehetett egyenrangú. Egészen 1944-ig adták ki, akkor az infláció tette tönkre, kitüntetettjei között pedig olyan kiválóságok voltak, mint például Vörösmarty, Petőfi vagy Arany.
[namelink name="Tóth Ferenc"] örül, hogy ma már tér őrzi szülővárosában Marczibányi István emlékét – azt viszont sajnálja, hogy szobrot mindmáig nem állítottak neki a városban.

Elfelejtettük-e Marxot?

Karl Marx (1818–1883) a múlt rendszerben gyakran hivatkozott német filozófus, szociológus, közgazdász, politikai gondolkodó volt. Filozófiájában először a baloldali hegelianizmust követte, majd miután megismerkedett Feuerbach nézeteivel, megalkotta a materialista dialektikát. Történelem- és társadalomfilozófiájában alapvető szerepet szánt a gazdasági viszonyok tanulmányozásának, politikai filozófiájában pedig központi szerepet játszik a hatalom erőszakos úton, forradalom révén való megragadása, amelynek a munkásosztály uralmához, proletárdiktatúrához kell vezetnie.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!