Makó és környéke

2008.04.21. 17:24

Az év arcát keresi diákjai közt a Makói Oktatási Központ

Makó - Makón is internetes szavazással fogja kiválasztani tanulói közül Az év arcát az egyik középiskola: a Makói Oktatási Központ diákjai közül tízen, fiúk és lányok vegyesen jelentkeztek a szépségversenyre. Az ötletgazda, Hajdu Gábor pedagógus azt reméli, hogy a játéknak köszönhetően az intézmény iránti érdeklődés is nőni fog.

Szabó Imre

Az év arcát keresi diákjai között a Makói Oktatási Központ, a versengésre pedig egy mostanában igen népszerű formát talált, az internetes szavazást. Az ötletgazda pedagógustól, Hajdu Gábortól megtudtuk: az ötlet szeptemberben pattant ki a fejéből, és egyrészt az volt vele a célja, hogy enyhítse azt a feszültséget, ami abból adódott, hogy az Erdei Ferenc és a Galamb József nevét viselő két makói középiskolát egyesítette a fenntartó megyei önkormányzat, másrészt az, hogy közelebb hozza vele a két tagépületben tanuló diákokat. Menetközben az is kiderült, hogy a szépségverseny az intézmény honlapja iránti érdeklődés fokozására is alkalmas, hiszen nem csak az itt tanuló diákok szavazhatnak. Bár pontos kimutatás még nincs, már a szavazatokból is látszik, hogy több ezren kattintottak eddig a http://keri.mako.hu/evarca oldalra.

Négyen a benevezettek közül: Bali Annamária, Dóda-Kiss Dániel, Szikszai Eszter és Gőgh Erzsébet. Fotó: Karnok Csaba

Négyen a benevezettek közül: Bali Annamária, Dóda-Kiss Dániel, Szikszai Eszter és Gőgh Erzsébet. Fotó: Karnok Csaba
A versenyre egyébként március 28-áig lehetett nevezni – a lehetőséggel tíz diák élt. A versenyre olyanok jelentkezhettek, akik nemcsak megjelenésükkel, de szorgalmukkal is hiteles, méltó módon képviselhetik az intézményt. A világhálós szavazást április 28-án, a Galamb-napok előestéjén zárják le. Két győztest, egy fiút és egy lányt hirdetnek majd, akik híradástechnikai, illetve kozmetikai ajándékcsomagot kapnak jutalomként. Ezenkívül reprezentálhatják az iskolát az intézmény honlapján, prospektusain, naptárán, esetleg televíziós reklámfilmjében. Ilyen versenyt Makón most rendeznek először – a sikerből ítélve azonban nem utoljára.

Diákszépségverseny a világhálón. Fotó: Karnok Csaba

Diákszépségverseny a világhálón. Fotó: Karnok Csaba
Sok barátot lehet vele szerezni

Az intézmény két tagiskolából áll. Az egykori Erdeiből egyetlen diák nevezett be a vetélkedőre: a kiszombori Bali Annamária, aki kereskedőnek tanul, és idén végez. Azt mondta, a modellkarrier meg sem fordult a fejében, egyszerűen büszke, hogy ily módon képviselheti iskoláját. Egyébként pedig örül, hogy benevezett, mert nagyon sok barátra tett szert (tegnap délutánig 1278 szavazatot kapott). Megkérdeztük volna, mit szólt a benevezéshez a barátja, de kiderült, hogy pillanatnyilag nincs neki. Ki tudja, a szavazás után talán lesz...

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!

Címkék#Makó