Makó és környéke

2008.04.13. 22:13

Jászsági romák jártak a makói cigányoknál

Makó - A makói cigányság gondjainak feltérképezésében és megoldásában is közvetítőül ajánlkozik egy civilszervezet, a Jászsági Roma Polgárjogi Szervezet, amely országjáró körútja keretében a hét végén Makón állította fel információs sátrát.

Szabó Imre

A program vezetője, Tóth Olivér Honvédon is olyan lehangoló tapasztalatokat szerzett, mint másutt az országban.

Az iskolák közül mindössze egy, a református fogadta munkatársait, az önkormányzat elzárkózott – ez volt az egyik tapasztalata Makón a jászladányi székhelyű Jászsági Roma Polgárjogi Szervezetnek, amely negyven települést érintő országjáró körútja keretében járt a hét végén Makón.

A program szervezője, Tóth Olivér lapunknak elmondta: a jelentős részben cigányok lakta Honvéd városrészben állították fel információs sátrukat, amelyet bárki felkereshetett, de munkatársaik házról házra járva is kikérdezték az itt élőket. Arra voltak kíváncsiak, miként élnek Makón a romák, milyen problémáik vannak, illetve mennyire jellemző például a város iskoláiban a tanulók származás szerinti elkülönítése. Szervezetük ez ügyben segítséget is kínál egy úgynevezett jelzőrendszer működtetésével, amely reflektorfénybe állítja a gondokat.

Tóth Olivér a szervezet honvédi sátránál. Fotó: Szabó Imre

Tóth Olivér a szervezet honvédi sátránál.
Fotó: Szabó Imre

Kérdésünkre, hogy a gondok megoldásában ezt követően mit lehet tenni,
Tóth Olivér azt mondta: mindenekelőtt a gyermekek esélyegyenlőségét kellene megteremteni, segíteni a szerény körülmények között élők felzárkózását. Hozzátette ugyanakkor, hogy ebben nemcsak az adott település önkormányzatának és az iskoláknak meg a civilszervezeteknek van tennivalójuk, felelősségük, de az érintett szülőknek is. Gondot jelent a munkalehetőség hiánya, de az is, hogy sokan eleve csak a segélykérésben látják a kiutat. A konkrét lépéseket illetően borúlátó.

Szerinte a magyar politikai elit nem veszi komolyan a cigányság problémáját. Ők – civilszervezetként – a közvetítésben vállalnak szerepet, jellemző ugyanis az is, hogy a szülők, a segítésükre hivatott szervezetek és az iskola között szakadék van. Megjegyezte: a makói romákkal beszélgetve úgy tűnt, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat sem képviseli megfelelő módon őket a települési önkormányzatnál.

Címkék#Makó
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!