Makó és környéke

2010.06.18. 22:46

Ellopott Polski: kocsira gyűjtenek a delmagyar.hu olvasói

Gyűjtőakciót szerveztek olvasóink a makói Juhász Józsefnek, akinek ellopták a mindössze pár tízezer forintot érő, számára mégis nélkülözhetetlen autóját.

Szabó Imre

kocsilopásról szóló cikk hozzászólásai között szervezett gyűjtést néhány olvasónk a makói Juhász Józsefnek, akinek a mindössze pár tízezer forintot érő, számára mégis nélkülözhetetlen autóját lopták el. Megírtuk: az 1985-ben gyártott kis Polski Fiatot Hunyadi utcai parkolójából kötötte el május utolsó napján két magyarcsanádi férfi azért, mert lekésték az utolsó buszt, amivel haza akartak menni. A kocsit később felgyújtották, és eladták – a rendőrök már egy ócskavastelepen találták meg hasznavehetetlen állapotban. A rokkantnyugdíjas Juhász Józsefet azért ejtették kétségbe a történtek, mert attól tartott, nem tud majd behajtani kártérítést a tolvajokon, ugyanakkor autóra gyakran lenne szüksége.

A nem mindennapi történet több olvasónkat is arra ösztönözte, hogy segítsen. Elsőként egy szegedi vasúti dolgozó, Monoki Attila vetette fel, hogy jó lenne gyűjtést rendezni, s egy hasonló használt kiskocsit vásárolni Juhász Józsefnek. Monoki Attila fel is ajánlott 5000 forintot. Ezt követően, még csütörtökön egymást követték a hasonló felajánlások Szegedről és Makóról, és tegnap délutánra nagyjából össze is jött annyi pénz, amennyiből meg lehet vásárolni egy használt kis Polski Fiatot. A gyűjtés azonban, úgy tudjuk, folytatódik tovább, hiszen a kocsi átíratásával, az ilyenkor szokásos adminisztrációval is járnak majd kiadások.

A spontán jótékonysági akció hírével természetesen megkerestük a károsultat is, mi több, azt is megszerveztük, hogy telefonon beszélhessen Monoki Attilával – aki egyébként azt mondta, maga sem él fényes körülmények között, de úgy gondolta, tennie kell valamit, mert a makói rokkantnyugdíjas férfi ezt megérdemli. Juhász József meglepődött azon, hogy vannak, akik segíteni szeretnének rajta, és meghatottan köszönte meg a felajánlásokat. – Nem gondoltam, hogy valaha is rászorulok majd ilyesmire, eddig minden problémámat igyekeztem magam megoldani, de ez most tényleg meghaladja minden erőmet. Jó tudni, hogy vannak jó emberek – mondta a makói férfi.

Címkék#Makó
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!