Makó és környéke

2014.09.02. 18:21

Nyitásra kész a Glorius

Elkészült Makó első 4 csillagos szállója, a Glorius. Az 1920-as évek hangulatát idézi, elegáns – egy estére 25 ezerért szállhat meg benne két fő.

Sz.I.

Mint megírtuk, az 1927-ben, eredetileg bankszékháznak épült egykori Kállai-kollégiumot a vásárhelyi Bodrogi Bau Kft. egyik leányvállalata vette meg és újította fel. 70 millió forintot fizettek érte a városnak, de a klasszicista stílusú, erősen lepusztult épület átalakítására, felújítására közel tízszer ennyit költenek: a beruházás teljes összege 700 millió, amelyhez 480 milliós pályázati támogatást nyertek. 37 szobás lett, összesen 80 fő elszállásolására alkalmas, és mint [namelink name="Gergely Gábor"] szállodaigazgató elmondta, máris óriási az érdeklődés iránta – egy éjszakára 25 ezerért szállhat itt meg két fő, reggelivel. A szobákat csomagban, más szolgáltatásokkal együtt is kínálni fogják.

Nyitásra kész a Glorius - GALÉRIA


Az új Csanád vezér téri hotelt végigjárva meglepődve tapasztaltuk: szerénynek tűnő méretei ellenére belül meglehetősen tágas, külleme pedig elegáns, a 20-as évek polgári hangulatát idézi. Ötszintes. Lesz benne étterem, kávézó és konferencia-központ, wellnessrészleg többek között panorámaszaunával, amelynek ablaka a Hagymatikumra néz, ráadásul két terasz – az egyik a legfelső szinti panorámaterasz – szolgálja majd a vendégek kényelmét. A legnagyobb luxust a nászutas lakosztályok kínálják, amelyekhez hidromasszázskád is tartozik. Bár mindezt a makóiak, akik számára nyílt napot tartottak, ámulva nézték, az igazgató megjegyezte: a szakemberek szerint egy olyan város, mint Makó, akár három hasonló szállodát is elbírna.

Mint megtudtuk, a Glorius 20 ember munkahelye lesz, és hivatalosan jövő pénteken nyit.

Címkék#Makó
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!