Makó és környéke

2015.06.18. 22:53

Korlát épül a medencéhez

Nem virágládákkal, hanem 120 centiméter magas korláttal veszik körbe a makói Hagymatikum fürdő előtti zenepavilon medencéjét a további balesetek megelőzése érdekében.

Szabó Imre

Megírtuk, tavaly szenteste egy férfi beleesett a Makovecz téri zenepavilont félkörben körülvevő, márványlapokkal kibélelt medencébe, és olyan súlyos fejsérüléseket szenvedett, hogy néhány napon belül meghalt. Most víz van benne, télen viszont üres. Pereme mindössze 10 centi magas, és sokak szerint a tér ki sincs világítva rendesen. Információink szerint a halálos baleseten kívül több, viszonylag szerencsés, csupán végtagtörésekkel járó baleset is történt itt, és a pórul jártak egyike sem volt ittas.

[namelink name="Nagy Nándor"], a Makói Városgazdálkodási Nkft. ügyvezetője lapunk érdeklődésére elmondta: a korlát elkészül őszre, mire leeresztik a vizet a mesterséges tóból. Azt még nem tudták megmondani, hogy mennyibe kerül majd a korlát. Egyrészt azért, mert még nem tudják, melyik terv valósul meg, másrészt azért, mert az önkormányzati cég műhelyében készül majd el.

Küllemében egyébként illeszkedni fog a tér hangulatához, ahhoz a korláthoz lesz színben és formában hasonló, mint ami a hídnál látható. A harmóniára garancia, hogy a városi főépítész is felügyeli a beruházást. Megtudtuk, erősebb fényű lámpatesteket tesznek a tér kandelábereibe.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!