Makó és környéke

2017.12.02. 08:40

10 ezres makói utalvány az ünnepekre: a képviselők viszik házhoz, de az üdvözlőlapon már nem az ő fotójuk van

Makó - Megkezdődött a 70 felettieknek járó makói utalványok szétosztása - az egyik képviselőt, Kovács Sándort tegnap elkísértük az egyik átadásra.

Szabó Imre

– Szerény a nyugdíjam, így ennek nagyon örülök az ünnepek előtt – mondta tegnap délelőtt a makói Síp utcában lakó, 89 esztendős Bíró Sándorné, amikor átvette az önkormányzat 10 ezer forintos ajándékutalványát a körzet képviselőjétől, Kovács Sándortól. Hozzátette, elsősorban húsféleségeket, hurkát-kolbászt, darált húst és combot vesz belőle a közeli nagyáruházban. A lányával együtt vásárol majd be – egyébként egyedül él, a férje már több mint két évtizede meghalt.


A makói önkormányzat először 2014-ben osztott a 70 év felettieknek a tisztelet és megbecsülés jeleként karácsony előtt utalványt, akkor 5000 forint értékben. A képviselő-testület idén nyáron döntött úgy, hogy ennek összegét megduplázza, sőt húsvét előtt is kapnak ugyanekkora összeget az érintettek. Ezeket minden körzetben a helyi képviselő viszi házhoz – akit nem találnak otthon, az később a városházán veheti majd át.


 A városban most összesen 3314 szépkorú kap utalványt. Kovács Sándor azt is elmondta, az ő körzetében 395-en.

Képviselők helyett betlehem


Emlékezetes: tavaly kisebb botrány kerekedett abból, hogy a hasonló utalványokat olyan üdvözlőkártya társaságában tették borítékba, amelyen csak a fideszes képviselők fotója szerepelt. Az egyéni körzettel rendelkező ellenzéki képviselők végül ez utóbbi nélkül vitték házhoz az utalványokat. Az idei üdvözlőlapok szövegéhez már betlehemi jászolt ábrázoló fotó, valamint a polgármester és az adott képviselő aláírása került.


Etelka néni örömmel vette át az utalványokat Kovács Sándortól. Fotó: Szabó Imre

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!