Makó és környéke

2019.07.22. 11:58

25 éve indult a makói vízmű

Negyedszázada alakult meg a Makó-Térségi Víziközmű Kft., és jó két évtizeden át szolgálta a makóiakat és a környéket.

– A megyei vízművállalat megszűnése előtt egymillió forintos induló tőkével helyi cégeket alapított a városokban, hogy az ivóvízellátás folyamatos maradhasson – emlékezik a Makó-Térségi Víziközmű Kft. 25 évvel ezelőtti születésére Medgyesi Pál, aki megalakulásától megszűnéségi vezette azt. Javaslatára az akkori makói polgármester, Sánta Sándor összehívta tizenhat, térségbeli kollégáját, és ötmilliós törzstőke-emeléssel térségi önkormányzati céget csináltak belőle. Ez volt az első ilyen a megyében. Nagyjából száz ember jött át az egykori megyei cégtől, ők a végkielégítésükről is lemondtak.

 

Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre



1994-ben vezetékes ivóvízellátás mindenütt volt, szennyvíz­elvezetés azonban csak Makó egy részén. Amikor húsz év múlva a cég befejezte működését, a város teljes területén, illetve további nyolc településen a szennyvíz­projekt is lezárult – emlékezik Medgyesi.


A két évtized alatt, kihasználva a pályázati lehetőségeket, folyamatosan bővítették, fejlesztették a rendszereket. A vízmű oldotta meg a makói ipari park, illetve a Givaudan vízellátását, illetve szennyvízkezelését. A cég két legnagyobb projektje a szennyvíztisztító nemzetközi díjjal is elismert megépítése, illetve a térségi szennyvízcsatornázás előkészítése volt. A leglátványosabb, egyben az egyik utolsó fejlesztés pedig a makói víztorony felújítása volt 2013-ban.

 

Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre


Medgyesi szerint a cég egész szakmai működésére az innováció és a nyereséget hozó vállalkozások voltak jellemzőek. Példaként elmondja: az országban is elsők között alkalmaztak a kutak állapotának felmérésére kamerákat, a csövek repedéseit is műszerrel vizsgálták, majd úgynevezett lövedékes módszerrel tisztították meg ezeket. Az pedig, hogy az 1990-es években nem kellett felbontani az aszfaltot a főtéren a csatorna javítása miatt, annak köszönhető, hogy ezt csőbéleléssel oldották meg. A vízminőség kutatásában is úttörő munkát végeztek, a szennyvízcsatornák kiépítésekor pedig olyan megoldásokat alkalmaztak, amelyek megelőzték az elöntéseket.


A társaság számos hazai és nemzetközi díjat, szakmai elismerést kapott – többek között környezetvédelmi kategóriában lapunk Presztízs-díját. Működésének az új vízközmű-törvény vetett véget. Akkoriban még tettek egy kísérletet egy új, makói székhelyű megyei vízművállalat megszervezésére, ez a kísérlet azonban kudarcba fulladt.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!