Makó és környéke

2019.02.06. 17:14

3 különdíjat is nyert a makói artista Monte-Carlóban

A most 21 esztendős, makói Fehér Ádám maga sem gondolta gyermekkorában, hogy egyszer világszerte ismert artista lesz.

Szabó Imre

Tehetségére testnevelő tanára figyelt fel, ő noszogatta, hogy jelentkezzen az artistaképzőbe, aztán – mesélte nekünk – amikor sms- ben értesítették a sikeres felvételi eredményéről, még az üzenetet sem akarta megnézni rögtön, úgy volt vele, megvárja a szünetet az óra után. Most meg sorra aratja a sikereket, hozza el a díjakat azzal a produkcióval, amelyet fővárosi partnerével, Kassai Benjáminnal együtt mutatnak be a porondon.

Az Egyenes labirintus fantázianevű műsorról van szó, amelyet nehéz leírni, látni kell: egy öt méter magas, négy ponton rögzített függőleges rúdra másznak fel, és azon mutatnak be szinte a fizika törvényeinek is ellentmondó, páratlan izommunkát és precíz összhangot megkövetelő mozdulatokat. Egyébként mindkét fiatalember elmondhatja magáról, hogy nem cirkuszos dinasztia sarja, ráadásul alig öt esztendeje, az artistaképzőben találkoztak először.

Fehér Ádám és Kassai Benjámin az Egyenes labirintus című produkciójukban. Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Fehér Ádám és Kassai Benjámin az Egyenes labirintus című produkciójukban. Fotó: Fővárosi Nagycirkusz

Nem túlzás azt mondani, hogy azóta a lábaik előtt hever a világ: három kontinens országaiban léptek fel, és közben nyertek rangos díjakat hazai és nemzetközi cirkuszfesztiválokon. A napokban Monte-Carlóban, a cirkuszvilág fővárosában a 8. New Generation fesztiválon egyszerre három különdíjat is: megszerezték a 3. Prix Carrefour Monaco, a Prix du Columbus Monte-Carlo, valamint a Prix du Groupe Boss – Securite & Interim különdíjakat. A tehetséges fiatalok ígérik, ezt követően sem fognak a babérjaikon pihenni – fáradhatatlanul gyakorolnak, hogy mindenkit ámulatba ejthessenek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!