Makó és környéke

2019.05.21. 21:32

300 millió forint értékkel gyarapodott néhány év alatt Királyhegyes - Napelemes palota lett a községháza

Felújították a községházát, és a bezárt takarékszövetkezet épületét is, hogy oda költözhessen a fiókpatika - így zárult a 2014-ben elkezdett fejlesztési program Királyhegyesen.

Bakos András

„Cifra palota, zöld az ablaka" – énekelték a királyhegyesi óvodások az 1926-ban épült, most felújított községháza avatásán kedden délután. Az épület ablakai nem zöldek, de a fala az, a vakolat alatt pedig 16 centis szigetelés borítja az eredetileg is vastag, 40 centis falakat. Újak a nyílászárók, a tető, amelyre 4 kilowatt teljesítményű napelemsort szereltek, új a fűtés is. Az önkormányzat 2017-ben nyert 35 millió forint TOP-támogatást, de a beruházás 2018-ban kezdődhetett, addigra drágult minden, így Királyhegyes saját erőből fejezte be a 40 millióba került beruházást – derült ki Horváth Lajos polgármester beszédéből.


Amíg a munka zajlott, a hivatal a korábban bezárt takarékszövetkezet önkormányzati tulajdonú épületében működött. Ahogy visszaköltözött, azt a házat is felújította az önkormányzat. Most odaköltözött a fiókpatika, városi körülmények közé. A polgármester megköszönte a segítséget Lázár János országgyűlési képviselőnek, Ádók Jánosnak, a megyei közgyűlés alelnökének, a megye nonprofit kft.-jének, amely a pályázatot gondozta, a kivitelezőnek, és az összes helybeli közmunkásnak, akik itt dolgoztak, és a hivatal környezetét rendbe tették.

 

A községháza 35 millió forintos támogatással, végül 40 millió forintból újult meg. Fotó: Török János - GALÉRIA


Történelmi jelentőségű tettnek nevezte Lázár János a kormánynak azt a döntését, hogy az 1000 fősnél kisebb települések fejlesztésére különös gondot fordít, hogy legyen esélyük arra, hogy élhető hellyé váljanak, ahová szívesen jönnek, és ahol szívesen maradnak a fiatalok, még ha dolgozni máshová is járnak. Királyhegyesnek és a környező községeknek elég nagy trauma volt 100 éve, hogy az ország közepe helyett egyszerre a szélén találták magukat. A helyiek éltek a lehetőséggel. Lázár megígérte, a fejlesztésben ezután is segíteni fogja a királyhegyesieket.


A település 2014-ben készített fejlesztési programot, ebbe került be a hivatal renoválása. A program többi pontja is teljesült: minden út szilárd burkolatú, a járdák kétharmadát rendbe tették, megújult a templomtorony, bővült a térfigyelőkamera-rendszer, 1200 fát ültettek. Mindez együtt 300 millió forintba került. A keddi ünnepségen Jánosi Szabolcs plébános mindkét házra áldást kért, mielőtt beléptek megnézni. Az avatásra sokan eljöttek, olyan fontos esemény volt, hogy erre az időre a Nikotin Presszó is bezárt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!