Makó és környéke

2013.02.04. 10:05

A galambosok kezdték a báli szezont Makón

Makó - Február 1-jén megkezdődött a középiskolai báli ünnepségsorozat Makón.

Kozserán Beáta

[namelink name="Horváth Zoltán"] az iskola igazgatója, és [namelink name="Szabó Edit"] a tagintézmény vezetőjének köszöntőjét követően, Makón elsőként a MOK Galamb József Szakképző Iskola kilenc végzős osztályában, összesen 148 diáknak tűzték fel az osztályfőnökök, a középiskolai évek befejezését jelző kék szalagot.

A Galambosok kezdték a báli szezont Makón. Fotó: Oravecz Alexander Martin (galéria)


Mint a korábbi években, most is bécsi keringővel nyitották meg az ünnepséget, amit a 12.A illetve a 12.L/1 diákjai közösen adtak elő.
A szalagtűzések között, a végzősök cha-cha-cha előadása rázta fel a közönséget, valamint a Návay Lajos társ-tagintézmény egyik diákja [namelink name="Váli Krisztina"], a Voc –art együttessel közösen előadott dalával búcsúzott az intézmény növendékeitől.

A műsor fináléjában ismét a keringősöké volt a főszerep, majd az iskola összes végzős nebulója, és tanáraik vonultak fel a színpadra, miközben Cserháti Zsuzsa egyik legismertebb száma zendült fel, [namelink name="Sárközi Noémi"], az tanintézet egyik újonnan felfedezett tehetségének előadásában.

„… egy kotta ott maradt a zongorán, nem hiszed el, hogy a bálnak vége… " – hangzott a dal, " target=_blank>Cserháti hangjára kísértetiesen hasonlító Noémitől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!