Makó és környéke

2019.02.06. 09:16

A költségvetés lesz ma a fő téma Makón

Idén sem szorul Makó hitelfelvételre, ugyanakkor komoly beruházások várhatók - foglalta össze lapunknak a képviselő-testület elé kerülő éves költségvetés-tervezetet Farkas Éva Erzsébet.

Sz.I.M.

Az idei költségvetés tervezetének bevételi-kiadási főösszege 7,2 milliárd forint – mondta lapunknak Farkas Éva Erzsébet polgármester a képviselők elé ma kerülő anyagról. Ez az összeg nagyobb, mint a múlt évi, de komoly fejlesztéseket is tartalmaz – maga a város üzemeltetése ebből 4,1 milliárd, és 211 milliós tartalék is a része. A városvezető értékelése szerint, ha a testület elfogadja, ez ismét a gyarapodó Makó költségvetése lesz. Fontosnak tartotta megjegyezni, hogy más önkormányzatokkal ellentétben Makó idén sem szorul hitelfelvételre.


Ami a részleteket illeti, megtudtuk: család- és vállalkozóbarát büdzsét állítottak össze, amely a fejlesztések mellett továbbviszi a már ismert támogatási és kedvezményrendszert. Az önkormányzati intézményekhez, cégekhez jelentős többletforrás kerül a minimálbér-emelésből adódó bérfejlesztések, illetve a 15 százalékos, vezetőket érintő emelés érdekében. Jelentősen nő a civil szervezetek, egyesületek pályázati kerete, illetve a rendezvényekre fordítható összeg. A beruházások közül a legfontosabbak: a Csipkesor felújításának befejezése, a honvédi út- és csatornaépítések, a Páger mozi rekonstrukciójának indulása és a piac korszerűsítése, az új Kálvin utcai rendelő építésének megkezdése. Terveznek további rendelőfelújítást, belterületi utak rendbehozatalát, épülhet sok új parkoló, és megint lesz 160 millió a járdaprogramra. Hosszú távú tervkoncepciók készítésére is figyelmet fordítanának, amelyek célja a Bartók-iskola, az Iritz-ház és a városi csapadékvíz-elvezető rendszer megújítása.


Az ülés 9-kor kezdődik a városházán. A költségvetés mellett az önkormányzati cégek üzleti terveiről, a felelős kutyatartást célzó akciótervről és az önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségek új bérleti díjáról is tárgyalnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!