Makó és környéke

2013.01.10. 20:40

A makói adósság felét vennék át

Makó - A jelenlegi elképzelések szerint a város hitelállományának felét venné át az állam – hangzott el csütörtökön a makói képviselő-testület e témában összehívott rendkívüli ülésén.

Munkatársunktól

Mint elhangzott, a kormány egyrészt azért hirdetett önkormányzati adósságrendezést, mert a helyhatóságokat is érinti a svájcifrank-válság – ebben kötvényei révén Makó is érintett –, illetve mert nem kevés önkormányzat működésre is vett fel hitelt, azaz eladósodott. [namelink name="Buzás Péter"] polgármester hangsúlyozta: ez utóbbi a Maros-parti városra nem igaz, kizárólag fejlesztésekre, mindenekelőtt munkahelyteremtést ösztönző beruházásokra vettek fel kölcsönt.

Makó első embere elmondta: az önkormányzat adósságállománya a december 31-i összesítés szerint 5 milliárd 44 millió forint. Mint kiderült, az adósságátvállalás arányáról még nem született végleges központi döntés. Elképzelhető, hogy méltányolható szakmai indokokra hivatkozva akár 60 százalékkal is csökkenhet a város hitelterhe. Ennek érdekében a képviselő-testület felkérte [namelink name="Mágori Józsefné"] parlamenti képviselőt, hogy lobbierejét latba vetve tegyen meg mindent a kedvezőbb arány elérése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!