Makó és környéke

2019.05.26. 12:19

A vajdasági pap szakácskönyvet ír és muzsikál az egyházközségi munka mellett - Most Makón sütött-főzött

Vajdasági fokhagymás-túrós tésztakülönlegességet, valamint muffint és pizzát készített tegnap a vajdasági gasztropapként emlegetett Paskó Csaba. A szakácstudományával világbajnoki ezüstérmet is szerzett plébános hazájában valóságos celeb: szakácskönyvei jelennek meg, főzőműsort vezet.

Szabó Imre

– Öt-hat éves voltam, amikor azt mondtam, vagy pap leszek, vagy szakács. Végül pap lettem, de közben elvégeztem a Zeneakadémiát is karvezetés–ének szakon. Később szakács végzettséget is szereztem a Hanságiban, majd továbbképeztem magam. Indultam és ezüstérmes lettem a luxemburgi szakács-világbajnokságon – mesélte Paskó Csaba.


A római katolikus pap – túlzás nélkül állítható – Szerbiában, a Délvidéken valóságos celeb: miközben vezeti a kelebiai egyházközséget, eddig három szakácskönyvet írt, az ottani televízióban pedig saját gasztronómiai műsora van. Tegnap délután a makói görögkatolikus kolléga, Bíró István meghívására az ő parókiájukon járt, és bemutatta gyerekeknek szóló szakácskönyvét, s persze sütő-főző tudományát.


Paskó atya azt mondta, a gasztronómia a kultúra szerves része, és ezzel foglalkozni se nem több, se nem kevesebb, mint egy szépirodalmi könyvet elolvasni vagy egy kiállítást megnézni. Persze nem kell költőnek lenni ahhoz, hogy az ember egy vers üzenetét megértse, és mesterszakácsnak sem kell lenni ahhoz, hogy az ember felfedezze egy étel ízességét.

A vajdasági pap szakácskönyvet ír és muzsikál az egyházközségi munka mellett. Fotó: Szabó Imre - GALÉRIA

– A gasztronómiával igazából azóta foglalkozom, hogy plébános lettem Szabadkától 6 kilométerre egy kisközségben, Kelebián – emlékezett. Akkoriban ez volt az egyházmegye legszegényebb plébániája, évtizedekig nem volt plébánosa, egy lepusztult kis ház várta. A plébániának földjei nem voltak, a hívek is kevesen voltak. Ugyanakkor nagyon örültek neki, és rájött, hogy a gasztronómiát be lehet vonni a közösségépítésbe is. Akkoriban egy szakácskönyve már megjelent, és futott a sütő- főző műsora is.


Ma már nem csak a helyiek kedvére süt-főz. Kelebia valóságos gasztroturisztikai célponttá vált – olyannyira, hogy a plébánia nem csupán önfenntartóvá vált, de egy nagy közösségi házat is fel tudtak építeni, ahová messze földről jönnek a vendégek. Most októberig minden hétvégéjük foglalt. Hogy mi mindennel csalogatják az ínyencségre vágyókat, abból tegnap ízelítőt kaphattak azok, akik ellátogattak a parókiára: Paskó atya vajdasági fokhagymás-túrós tésztakülönlegességet, valamint muffint és pizzát készített. A munkába beszálltak a helyi háziasszonyok, sőt a gyerekek is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!