Makó és környéke

2019.06.23. 11:41

Amíg zárva voltak, nem kell bérleti díjat fizetniük

Kedvezményt kapnak a bérleti díjból azok a csipkesori bérlők, akik a felújítás idejére hosszabb-rövidebb időre kénytelenek voltak bezárni üzletüket. Az erről szóló előterjesztést jövő heti ülésén tárgyalja meg a makói képviselő-testület.

Szabó Imre

Makón egészen tavaszig tartott a belváros jellegzetes épületegyüttesének, a Csipkesornak az alsó szinti felújítása. Miközben a homlokzat hőszigetelést kapott és kicserélték az ajtókat-ablakokat, illetve az üzletsor teraszt kapott, előtte pedig új járda és kerékpárút épült, az energiatakarékosság jegyében belső felújítás is volt. Burkoltak, festettek, korszerűsítették az áramellátást és a fűtési rendszert, illetve a vizes­blokkokat. A munka összesen 12, önkormányzati bérleményként számon tartott üzlethelyiséget érintett – olyan nagy méretű bolt is volt, amit a könnyebb bérbe adás érdekében kisebb részekre kellett osztani.

Fotó: Szabó Imre

Fotó: Szabó Imre

Összességében közel 1500 négyzetméternyi helyiség újult meg, többnyire úgy, hogy közben a bérlőknek be sem kellett zárniuk. Kivételt ez alól 4 üzlet jelentett, amelyek 17–38 napos időtartamon át nem fogadhatták vevőiket. Az előterjesztés szerint ezen üzletek bérlőinek erre az időszakra, plusz a ki-bepakolás egy-egy napjára a város elengedi a szerződésben megállapított bérleti díjat. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bérlők 9 ezer és 370 ezer forint közötti kedvezményt kapnak, függően attól, hogy mekkora összegű a bérleti díj.

A Csipkesort hivatalosan a jövő hét szerdán adják át.


 

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!