Makó és környéke

2016.05.10. 15:10

Árnyjátékban mutatták be Pitvaros múltját

Pitvaros - Karácsony előtt megkérdeztem a gyerekeket, ki szeretne szerepelni. A 27 fős osztály minden tagja jelentkezett - mesélte a hatodikosok osztályfőnöke, Moravszki Gábor, hogyan született az árnyjáték ötlete.

Kovács Erika

– Ilyen sokszereplős darab nincs. Így jött az árnyjáték, mert abban a vászon mindkét oldalán kell dolgozni. Azok munkája, akik a fényt kezelik, ugyanolyan fontos, mint akik szerepelnek. Nagy sikert aratott a műsorunk, amelyben Pitvaros 200 éves múltját mutattuk be.


A diákok megismerkedtek a település történetével. Otthon is érdeklődtek, ki mit tud erről. – Megtaláltuk a megfelelő zenét is, amire az életképeket bemutatjuk.

 

Az előadás egyik pillanata. A hatodik osztály a falunapon is bemutatja majd az árnyjátékot.

Az előadás egyik pillanata. A hatodik osztály a falunapon is bemutatja majd az árnyjátékot.

A történet az újratelepítéstől kezdődik, amikor a szlovák evangélikus családok megérkeztek. Egy-egy korszak jellemzőit villantjuk fel, például az imaházat, a templomot, a vasutat, a világháborúkat és a lakosságcserét. Gondot jelentett, hogy alig vannak fotók a régi Pitvarosról. A lakosságcsere idején magukkal vitték az emberek, hiszen a múltjukból nekik már csak a képek maradtak – mondta az osztályfőnök, akitől azt is megtudtuk, az ötletelések, szervezések és próbák nagyon összekovácsolták a gyerekeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!