Autista fiú nyerte el a diák-Pulitzer-díjat

„Ez nem betegség, még csak nem is fogyatékosság. Még az állapot sem a legmegfelelőbb kifejezés, mivel nem lehet sem megváltoztatni, sem gyógyítani. Ez egy jelenség, amely mélyen beépül az ember lényébe, személyiségének része lesz, annak minden negatív és – bármilyen meglepő is – pozitív hozadékával együtt." [namelink name="Schmalcz Attila"] 16 éves, mégis tömörebben és érzékletesebben fogalmaz, mint a felnőttek többsége. A bonyhádi fiú a makói önkormányzat által kiírt országos diákújságíró-pályázatra küldte be az Esőember-jelenség egyes szám első személyben című esszéjét, amely saját helyzetéről és a tanulságokról szól. Attila Asperger-szindrómával él együtt, ez az autizmus egyik változata, még mindig keveset tud róla a tudomány, leginkább azt, hogy ez „a szociális, kommunikációs, kognitív készségek minőségi fejlődési zavara".

Attila észrevette, hogy máshogyan gondolkodik, mint a többiek, nehezen tudja értelmezni más viselkedését, és képtelen tolerálni a sérelmeket. Társai gyakran belekötöttek, ezért hat évvel ezelőtt úgy döntöttek szülei, hogy magántanulóként folytatja. Ilyenkor a gyerek általában elkallódik, Attilának azonban magával a tanulással nem volt gondja. Csak el kellett neki magyarázni minden feladatról, hogy mire való. Ír a cikkében egy amerikai férfiról, aki sokáig beszélni sem tudott, végül sikeres mérnök vált belőle. Hogyan lehet ez? Úgy, hogy míg a többi embernél a tanulás egyszerre ösztönös és tudatos cselekvés, az autistáknál kizárólag tudatos. Tévhit, hogy zsenik, de „az autizmussal mindig együtt jár a részletekben való elmélyedés képessége, ami egyedi és sokszor hasznos látásmódhoz vezet".

[namelink name="Schmalcz Attila"] és az első díj. Ez az elismerés lesz a második meglepetés az otthoniak számára.
Fotó: Frank Yvette
– Azt nem lehet mondani, hogy ezzel vagy azzal az iskolával lett volna gondunk, mindig egy-egy pedagógus hozzáállásán, személyiségén múlott, hogy váltottunk. Más tanárok nem problémaként, hanem pedagógiai kihívásként néztek rá, ezt a gyerek is rögtön megérezte – számol be Tünde, Attila édesanyja.

Az egyik ilyen tanár el is kísérte a családot Makóra, a Koronába, ahol Attila szombaton átvette Pulitzer József Szülővárosának Díját. A bonyhádi Arany János Gimnázium magyar–dráma szakos tanára, [namelink name="Kovács Eszter"] beszélte rá Attilát arra, küldje el írását a zsűrinek. – Először készülő regényének első fejezetét olvastam tőle – mondja a tanárnő. – Amikor kiderült, hogy szerepeltetni akarom egy darabban, azt mondták, nem vagyok normális, hogy beengedem őt a színpadra a többiekkel, de minden jól ment. Az volt az első meglepetés a környezete számára, ez a díj lesz a második.

Eszter szerint a legfontosabb az, hogy a tanár és a többi gyerek is megértse, miért kell máshogyan viszonyulni egy autistához. Igenis lehet nevelni ilyen szempontból az osztályt, mert az a közösség több lesz ezáltal. Habár ő nem fejlesztő pedagógus, úgy látja, célravezetőbb lenne, ha tanórán foglalkoznának ezekkel a gyerekekkel, nem különórákon, mert nekik is életbevágó, hogy megtanuljanak alkalmazkodni a többiekhez.

Attila picit zavarba jött az interjútól. Azt mondta, nagyon szereti a magyar irodalmat, de a biológiát is, egy-egy ötletet addig forgat, formál írás közben, amíg tökéletesnek nem érzi, és igen: újságíró, író akar lenni.