Makó és környéke

2019.03.30. 15:57

Autók, motorok makói parádéja - galéria

Makó - A járgányok között régiek és vadonatújak, erősek és érdekesek egyaránt akadtak.

Szabó Imre

– Mind a ketten motorozunk már 15 éves korunk óta; nem ez hozott össze bennünket, de most már ez a közös szenvedélyünk – hallottuk a kiszombori Tenczer házaspártól, Csabától és Máriától, a makói tavaszköszöntő autós-motoros találkozó résztvevőitől. Elárulták: kismotorral kezdték, ma viszont már a férj egy 600-as Yamaha Fazerrel, a feleség pedig egy Suzuki GS 500-assal jár. A száguldás két keréken olyannyira része az életüknek, hogy egybekelésüket 3 évvel ezelőtt motoros esküvővel szentelték meg – akkor közel félszázan robogtak velük együtt.

Autók, motorok makói parádéja. Fotó: Szabó Imre (galéria)

A szombati makói találkozóra bő kétszer ennyien jöttek el, autósok, motorosok vegyesen. Márton Imre, a házigazda Erdei János Sportcsarnok vezetője elmondta, ez a harmadik ilyen rendezvény. Bár kicsit furcsa volt, hogy a hagyományos helyszín, a Hollósy Kornélia utcai parkoló most egyúttal a piac ideiglenes helyszínéül is szolgál, ez nem zavart senkit, sőt külön hangulatot adott a délelőttnek. A járgányok között régiek és vadonatújak, erősek és érdekesek egyaránt akadtak. A résztvevők nem csupán összejöttek, de egy nagy kört is tettek a városban.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!