Makó és környéke

2019.06.09. 18:07

Bírság fenyegeti az állapota miatt, de kinek kellene felújítani a romos makói társasházat?

Makó - A ház már magántulajdon, az önkormányzatnak ezzel kapcsolatban nincs sem kötelezettsége, sem lehetősége - tájékoztatta lapunkat a makói városháza a Gyóni Géza és a Hosszú utca sarkán lévő ingatlannal kapcsolatban. Megírtuk: bírság fenyegeti a romház állaga miatt a lakókat - egyikük, egy volt bérlő azzal kereste meg lapunkat, hogy szerinte igazságos lenne, ha az önkormányzat segítene rajta, mert belehajszolták az adásvételbe.

Szabó Imre

– Az adásvétel bejegyzését követően az önkormányzat ebben az ügyben már nem ügyfél, intézkedési kötelezettsége, lehetősége nincs, magán­ingatlanról van szó – áll abban a levélben, amit megkeresésünkre a makói városháza küldött a Gyóni Géza és a Hosszú utca sarkán lévő házzal kapcsolatban.


Megírtuk: a jó százesztendős, romos ingatlanban hat lakás van, amelyek közül kettő önkormányzati bérlakás volt egészen addig, amíg az önkormányzat még az előző városvezetés idején, 2014-ben el nem adta azokat a bérlőknek, egyenként bruttó 6500 forintért. Lapunkat ez utóbbiak egyike, Tóth Lászlóné kereste meg azzal, hogy szerinte igazságos lenne, ha az önkormányzat segítséget nyújtana neki, ugyanis úgy érzi, belehajszolták az adásvételbe: azt mondták neki, ha nem veszi meg a lakást, ki kell költöznie, márpedig nem volt hová. Az önkormányzat akkor 30 napos gondolkodási időt adott nekik. Végül ő és szomszédja, Gyöngyösi Károly is aláírta az adásvételi szerződést. Az asszony úgy érzi, a lakás eladásakor csőbe húzták. Most ugyanis azért vannak bajban, mert a tető állaga miatt összesen 90 ezer forintnyi egyetemleges bírság behajtásával fenyegeti a tulajdonosokat az adóhatóság. A bírságot azért szabták ki a házra, mert felszólítás ellenére sem mérették fel a tető állapotát, majd rendbe is kellene hozatniuk azt. A lakóknak erre nem volt pénzük, ahogyan azt sem tudják, hogy a rájuk két eljárásban kiszabott összesen 90 ezer forintot miből fizetik ki. Az összeget a hat lakástulajdonosnak közösen kellene megfizetnie.

A laikus szemmel is riasztó ház karbantartásáról, felújításáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Fotó: Szabó Imre

A laikus szemmel is riasztó ház karbantartásáról, felújításáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia.

Fotó: Szabó Imre

A ház állapota egyébként laikus szemmel nézve is riasztó: teteje rogyadozik, falain kívül-belül óriási repedések láthatók, vakolata mállik, kívül meg is van támasztva oszlopokkal. Bent érezni a vizesedés miatti dohszagot is.

Ami tény: ahogy az egykori bérlők tulajdonossá váltak, az önkormányzat megszabadult attól a gondtól, hogy fel kelljen újítania az ingatlant, amely az alatt az idő alatt romlott le, amíg részben a városé volt. A felújítás, mint egy szakember előzetesen megállapította, rentábilisan nem lehetséges, megbecsülni is nehéz, hány millióba kerülne. – Jobban megérné lebontani, csakhogy akkor mi lesz velünk, hová menjünk? – mondja Tóthné.


A 2014-es adásvételi szerződésben ugyanakkor az olvasható, a vevők tisztában vannak a ház rossz állapotával, illetve azzal, hogy a felújítási kötelezettség a megvásárlástól őket terheli.


Erre hivatkozik a válaszlevél is, ami szerint a vevők a tényállás ismeretében vásárolták meg ingatlanrészeiket, feltehetően azért, hogy helyreállítsák azokat. Erre az elmúlt közel öt évben nem került sor, így a hatóság – jogszabályoknak megfelelően – az ügyet végrehajtásra átadta a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak. Makó önkormányzata résztulajdonosként a nevezett ingatlan jókarbantartása ügyében 2014. augusztus 22-ig volt kötelezett, amikor is tulajdonrészét a két magánszemély megvásárolta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!