2015.07.08. 20:50
Bogárzón lelt otthonra Nóra
A Makó környéki tanyavilág egyik valamikori központjában, Bogárzón lelt otthonra a 23 éves Gerencsér Nóra, akinek egyáltalán nem hiányzik a városi élet: teknőben, kézzel mos, nem néz tévét, gazdálkodik, szabadtéri kemencéjében pedig szebbnél szebb cserépedényeket éget. Több fiatal kézműves ismerőse fontolgatja, hogy követi a példáját. <br>
Egykor kétezren lakták
Bogárzó az egykor népes, Makót keleti és északi irányban körülölelő tanyavilág központja volt. Bő száz esztendeje még önálló templomot építtettek az ott élők, akkoriban kétezer ember tartozott hozzá. Az elnéptelenedés az 50-es években, a téeszszervezés beindulásával kezdődött, majd a 70-es években gyorsult fel. Ma alig néhány tucatnyian élnek ezen a vidéken.
– Gyermekkoromban állatorvos szerettem volna lenni. Ezt úgy képzeltem, hogy a világtól távol, egy tanyán élek, és gyógyítom, gondozom az állatokat. Állatorvos nem lettem, de amiről álmodtam, az tulajdonképpen megvan – mondja a 23 esztendős Gerencsér Nóra, aki a Makó környéki tanyavilág egyik valamikori központjában, Bogárzón lelt otthonra. Szüleivel itt vettek meg egy tanyát. Az út persze kacskaringós volt idáig, hiszen Nóra kamaszkoráig az Egyesült Államokban élt, ott is született – szülei, ahogyan akkoriban mondták, disszidáltak; édesapja neves kutató, biológus, édesanyja matematikus.
A fiatal hölgy a Magyarországra való visszatérés után először nem találta a helyét sem az iskolában, sem az országban, de amikor visszautazott Amerikába, rájött, hogy azt az életet kell élnie, amit az ősei éltek. Igyekezett minél többet megtudni a régi emberek életmódjáról, kitanult több kismesterséget, a népi gyógyászatot, és mostanra, jó egy évtized múltán úgy érzi, megtalálta önmagát.
Eredetileg Vásárhely környékén szeretett volna letelepedni, de ott nem talált árban is megfelelő tanyát. A bogárzóit végül azt követően vásárolták meg, hogy a környéken jártak a tanyavilág egyik utolsó juhászánál, a lapunkban is bemutatott, juhsajtjairól híres Dani Jánosnál, és beleszerettek a vidékbe. Azóta a régi tanyaépületet elkezdték felújítani – itt fognak lakni Nóra szülei, ő pedig a mellette lévőben –, épül az istálló, szépül a kert. Nóra már itt él. Áram van, de tévé nincs, nem is lesz, és Nóra számítógépet sem akar – szüleinek persze kell majd, a munkájukhoz. Kút van. Teknőben, kézzel mos, ruháját maga varrta, és egyébként nem csak a fotózás kedvéért vette fel, mindig ilyet visel. Napközben gazdálkodik, szabadtéri kemencéjében pedig esténként szebbnél szebb cserépedényeket éget.
És úgy tűnik, a pusztai, hagyományos életmód egyre több fiatalnak szimpatikus. Nóra azt mondta, több fiatal kézműves, művész barátja van, akik vagy már most tanyán élnek, vagy készülnek kiköltözni. Utóbbiaknak rendszeresen ajánlja Bogárzót, és néhányan már be is jelentették vételi szándékukat egyik-másik üresen álló szomszéd tanyára.