Makó és környéke

2019.05.09. 17:33

Csak félpályán megy a forgalom, de máris csendesebb, biztonságosabb lett a falu - Bevált az elkerülő út Nagylakon

Február vége óta használják a Románia felől érkező kamionok a nagylaki elkerülő utat. A másik sávval együtt a teljes átadás május 23-án lesz, de a falu máris csendesebb, biztonságosabb lett.

Szabó Imre

– Régebben, ha feltorlódott a kamionforgalom a határnál, éjszaka aludni sem tudtunk: állandó volt a zaj, a bűz. Mostanában napközben is jóval kevesebb kamiont látunk a faluban – mondta a nagylaki Petőfi utcában lakó Fülöp Mihály, amikor arról kérdeztük, tapasztalata szerint javított-e a körülményeken az, hogy félpályán már működik a nagylaki elkerülő út. Mint akkoriban beszámoltunk róla,

 

február közepén engedték rá a Románia felől érkező kamionokat a két kilométer hosszúságú, 3,3 milliárdból készült elkerülő egyik sávjára.

A másik sávon akkoriban még dolgoztak, de mostanra nagyjából elkészült, a teljes átadás május 23-án lesz.

Fülöp Mihály nyugodtabban alszik, amióta megépült az elkerülő út. Fotó: Frank Yvette

Fülöp Mihály nyugodtabban alszik, amióta megépült az elkerülő út. Fotó: Frank Yvette

Nagylak – és vele együtt Apátfalva, valamint Magyarcsanád – a forgalmi statisztikák szerint az egyik sáv megnyitásával napi 300–500 kamiontól szabadult meg.

 

Emlékezetes: az M43-as főút végén lévő csanádpalotai átkelő a várakozásokkal szemben azért nem okozott igazi könnyebbséget a régi 43-as menti településeknek, mert az élő állatot, növényi árut és veszélyes szállítmányt hozó kamionok továbbra is a nagylaki átkelőt voltak kénytelenek használni.

Locskai Zoltán polgármester azt mondta, a községházán is szinte megszűntek a forgalom miatti panaszok – össze sem lehet hasonlítani a korábbi állapotokat a mostaniakkal.

Fotó: Frank Yvette

Fotó: Frank Yvette

A másik sáv átadásától további javulást várnak, egyúttal akkor fog kiderülni, hogy szükség lesz-e út menti zajvédő fal építésére, amit a közelben lakók szorgalmaztak. – Júliusban, amikorra az elkerülő út forgalmi terhelése várhatóan teljes lesz, alapos zajszintmérést fognak végezni a szakemberek, nappal és éjszaka is – mondta Locskai.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!