Makó és környéke

2009.06.30. 23:44

Csongrád megye tizedik városa Csanádpalota

Csanádpalota - Nem rendez többé falunapot Csanádpalota: Sólyom László köztársasági elnök aláírta azt az előterjesztést, amely szerint az eddigi nagyközség a mai nappal városi rangra emelkedik. Megyénknek így már 10 városa van.

Szabó Imre

A köztársasági elnök aláírta az önkormányzati tárcától érkezett előterjesztést, így az utolsó akadály is elhárult a 3300 lelket számláló Csanádpalota várossá válása elől. Csongrád megyének ezzel immár 10, a makói kistérségnek pedig 2 városa van. [namelink name="Kovács Sándor"] polgármester először tavaly szeptemberben nyilatkozott arról lapunknak, hogy a képviselő-testület decemberben tárgyalta meg, és biztosította támogatásáról az elképzelést, majd januárban elküldték a Közigazgatási Hivatalnak a városi cím elnyeréséhez szükséges pályázatot. A hivatal ezt továbbította az önkormányzati tárcának, [namelink name="Varga Zoltán"] miniszter pedig támogatásáról biztosítva június elején küldte tovább a köztársasági elnöknek. [namelink name="Sólyom László"] a napokban ellátta ezt kézjegyével, a minisztérium pedig tegnap ellenjegyezte az okiratot – ezzel vált hatályossá a dokumentum. A Magyar Közlöny várhatóan ma teszi közzé az erről szóló hivatalos tájékoztatást.

Tegnap még nagyközség volt, ma már város. Csanádpalota álma fél év alatt megvalósult. Fotó: Segesvári Csaba

Tegnap még nagyközség volt, ma már város. Csanádpalota álma fél év alatt megvalósult.
Fotó: Segesvári Csaba

A Makótól mintegy 20 kilométerre lévő, a békési megyehatárhoz közeli Csanádpalota a városi címmel visszakapta azt a kistérség-központi szerepet, amely korábban is megillette, ráadásul ezzel a ranggal sokkal komolyabb fejlesztésekben gondolkozhat, nagyobb pályázatokra jelentkezhet a győzelem reményében, mint korábban. A polgármester már a kezdetektől bízott a pályázat pozitív elbírálásában, de eleinte csak 50 százaléknyi esélyt adott rá. Most természetesen örül, bár tudja, hogy városi polgármesterként sokkal több lesz a munkája, mint eddig volt. Egyébként azt mondja, a faluban óriási volt a várakozás, már azok is nagy csalódásként élték volna meg, ha nem kapják meg a városi rangot, akik eleinte nem pártolták az elképzelést. Hivatalosan augusztus 14–16-án ünnepelik meg az „előléptetést" – ekkor tartották volna az idei falunapot, de ezek után természetesen városnapot rendez Csanádpalota.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!