Makó és környéke

2016.06.14. 16:00

Dolgoznak diákok is az önkormányzatoknál

Makói járás, Szentesi járás - Több önkormányzat várja idén nyáron is dolgozni a diákokat. Van, ahol nincs tolongás, máshol meg sem hirdetik a lehetőséget, mert a fiatalok már előre feliratkoztak. Azt mondják a polgármesterek, némelyik diák szorgalmasabb, mint sok felnőtt.

Kovács Erika

Irodában, óvodában és a kertészetben is találnak munkát a fiataloknak az önkormányzatok. Júliusban és augusztusban is 5-5 diákot foglalkoztat több település. Az ifjak napi 4 órában munkatapasztalatot szereznek, és pénzt is keresnek. Igaz, nem sokat. – Nem hirdetjük meg a diákmunkát, mert már megvan a létszám

– mondta [namelink name="Szabó István"], Derekegyház polgármestere.


– Márciustól jártak be a fiatalok a hivatalba, hogy idén is jönnének dolgozni. A többség visszatérő munkaerő. Persze vannak, akik már „kiöregedtek", és jönnek újak is.


Fábiánsebestyén önkormányzata június 6-án hirdette meg a nyári diákmunkát. Egy nap alatt ketten jelentkeztek. – Tavaly az ebösszeírásban segítettek, fénymásoltak, a felnőttek keze alá dolgoztak. Pozitív a tapasztalatunk. Talpraesettek voltak – mondta [namelink name="Kós György"] polgármester.


Ambrózfalván idén az óvodában is dolgoznak majd diákok. –  A gondozásból, ételosztásból, takarításból is kiveszik részüket. Másoknak a konyhakerti növények gondozásában szánunk szerepet – sorolta Ambrózfalva polgármestere, [namelink name="Csirik László"]. – A 4 órás munkáért tavaly 34 ezer forintot kaptak a gyerekek. Nem sok, de több pénz, mint amit egy közmunkás kap, ugyancsak 4 óráért. Tapasztalatunk szerint örültek a pénznek.


Volt, aki nyaralásra gyűjtött, mások, főleg a kollégisták, a következő tanévre spóroltak – tudtuk meg Szarka

Attilától, Árpádhalom településvezetőjétől. – Idén is várjuk a fiatalokat. Nálunk szinte a teljes középiskolás korosztály jelentkezett munkára. Még másik településről is jönnének. Így volt ez tavaly is. Ügyesek voltak. Azt kell, hogy mondjam, némelyikük szorgalmasabb, mint egyik-másik felnőtt.


Falvakban nehezebb a diákoknak munkát találni, mint a városokban. Településenként egy-két mezőgazdasági cégnél akad egy kis szezonmunka, ami nehezebb, mint az önkormányzat nyári munkája, de többet is fizetnek érte. Árpádhalmon például idén is lesz címerezés, ami elég népszerű az ifjak körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!