Makó és környéke

2019.08.01. 10:16

Egy évtizede város Csanádpalota: de nem mindenki érzi a különbséget a falusi és a városi lét között

Éppen 10 esztendeje kapott városi rangot Csanádpalota. Kíváncsiak voltunk, az ott élők szerint változott-e az életük attól, hogy elnyerték a címet.

Szabó Imre

– Nekem jó itt. De szerintem nagyjából minden olyan maradt, mint volt – mondja Csanádpalota főterén Nádudvari Istvánné, amikor azt kérdeztük, érzett-e valamilyen változást a mindennapi életben az elmúlt tíz esztendőben. Neki bőven van összehasonlítási alapja, hiszen születése óta itt él, és már 90 éves. Azért faggattuk a megszólított palotaiakat, mert éppen 10 esztendeje, hogy faluból várossá lett a település.


A megye délkeleti határszéléhez közeli, Makótól 20 kilométerre lévő, 600 esztendős múltú település a néhai Kovács Sándor polgármester idejében kapott városi rangot. Ő úgy vélekedett, ezzel jól fognak járni, hiszen egy város például komolyabb fejlesztésekre tud pályázni. Az ötletet 2008-ban, lapunkon keresztül hozta nyilvánosságra, majd a kérelmet a rá következő év elején nyújtották be. Sólyom László akkori köztársasági elnök pedig júliusban írta azt alá.

Egy évtizede város Csanádpalota: de nem mindenki érzi a különbséget a falusi és a városi lét között. Fotó: Szabó Imre - GALÉRIA

– Mi leszegényedtünk. Szerintem egy városban nem így élnek az emberek – mondja egy másik nő, aki 50 éve került ide. Hangsúlyozza, amikor ideköltöztek, hatezren éltek itt, most kevesebb mint háromezren.


– Én utólag már bánom, hogy Palotára költöztünk. Az én falum, ahol születtem, már fejlettebb, mint Csanádpalota – jegyzi meg.


– Szerintem szépült Palota az utóbbi években. Sok minden épült, például az új sportcsarnok, és megszépült a főtéri park is – mondja ehhez képest a közmunkásként dolgozó Gán Zoltán, aki négy éve költözött Csanádpalotára. Hozzáteszi. szerinte akkor is lett volna itt fejlődés, ha a korábbi polgármester nem harcolja ki a városi címet.


– A városi cím fontos dolog. – Mindent megteszünk annak érdekében, hogy Csanádpalota rangja ennek megfelelő legyen – mondja a polgármester, Nyergesné Kovács Erzsébet. Azt is megemlíti, a népesség csökkenését sajnos így sem sikerült megállítani. Szerinte a pályázati pénzek elnyerésében ma már nem jelent előnyt a városi rang, de az tény, hogy ebben sikeresek: a közintézmények jelentős része már megújult, vagy az előtt áll.


– A jövőt például a turizmus jelentheti Palotának. Bízom benne, hogy a továbbiakban is tempósan tudunk fejlődni – mondja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!