Makó és környéke

2007.05.11. 16:19

Eladják a Gera Galéria épületét Makón

Immár biztos, hogy Makón egy ideig nem lesz magántulajdonú kiállítóház: gazdája eladja a Gera János Galéria épületét. Az utolsó tárlatot 2003-ban rendezték benne – másutt persze azért továbbra is van lehetőségük kiállítani az alkotóknak.

Szabó Imre

Bár voltak, akik reménykedtek benne, már biztosan nem lesznek újra kiállítások a makói Gera János Galériában: az épületet három hónapja eladásra kínálja jelenlegi gazdája, Pető Imréné. A kiállítóhelyet egyébként nem ő, hanem Siófokon élő testvére, Hódi István alapította abban a reményben, hogy egyrészt megpezsdíti a város kulturális életét, másrészt helyet kínál az alkotásaikat eladni kívánó művészeknek. Ez a várakozása nyilván nem teljesült, hiszen az utolsó tárlatot három évvel ezelőtt nyitották meg itt. Az épület egyébként úgy került az orvosként praktizáló Hódi István birtokába, hogy akkoriban ő volt a leszármazott Gera Anna gondnoka – ezt a feladatot vállalta át tőle Pető Imréné.

A Gera Galériában különben 2001 őszén rendezték az első kiállítást, ám annak ellenére, hogy bezárt, azért van hová járniuk Makón a művészetkedvelőknek: láthatnak képeket a polgármesteri hivatal földszintjén lévő Városház Galériában, olykor a József Attila Könyvtárban és a Hagymaház előcsarnokában is. Igazi kiállítóterme viszont jelenleg nincs a városnak. Eladni, vagy – ha nem lesz rá vevő – bérbe adni azért kényszerülnek az egykori tulajdonos, a városban fogorvosként ismert Gera János nevét őrző, Petőfi parkhoz közeli polgárházat, mert szeretnék elkerülni az egyébként jó helyen lévő, értékes épület tönkremenetelét – rendben tartani viszont nincs idejük. Pető Imréné elmondta azt is: bár érdeklődők jelentkeztek a házra, komoly vevő még egy sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!