Makó és környéke

2016.09.11. 22:05

Emlékbe is vitték a vörös- és lilahagymát a fesztivál utolsó napján

Vasárnap zárult Makón a nemzetközi hagymafesztivál - az elmúlt 4 napban ezrek szórakoztak a gasztronómiai rendezvényen. Még az is hagymával távozott, aki véletlenül érkezett.

Szabó Imre

– A Hagymatikum Fürdőnek visszatérő vendégei vagyunk, a hagymafesztivál viszont meglepetés volt számunkra: nem tudtuk, hogy most van, de kíváncsiak voltunk rá – mondta a fővárosból érkezett [namelink name="Somogyi Attila"], aki a feleségével és a kisfiával érkezett.

 

A gyerekek örültek a népi játékoknak.

A felnőtteknek tetszett a rendezvény hangulata, a család legkisebb tagja, [namelink name="Somogyi Szabolcs"] pedig

a népi játékokat emlegette nagy lelkesedéssel. Természetesen nem távoztak üres kézzel: vöröshagymából 3, lilából pedig 1 kilót vettek.

– Kíváncsiak vagyunk, mennyiben más, mint amit a pesti üzletekben kapni lehet – árulta el az édesanya, [namelink name="Somogyiné Lengyel Tímea"].

 

Demjén Ferenc, a 69 éves rocklegenda remek koncertet adott.

Az idén 26. alkalommal megrendezett nemzetközi hagymafesztivál, a hungarikumként számon tartott makói vöröshagyma ünnepe vasárnap zárult Makón. A város hagyományosan legnagyobb, idén 4 naposra szervezett kulturális-szórakoztató rendezvénye még az utolsó napon is iparművészek kirakodóvásárával, helyi jellegű, kéz-

műves ételek-italok pazar kavalkádjával várta az érdeklődőket a város főterén.


A tér szombat este zsúfolásig megtelt, [namelink name="Demjén Ferenc"] és zenekara adott bő másfél órás, fantasztikus hangulatú koncertet, de vasárnap is érdemes volt ide kilátogatni: a szabadtéri színpadon zárásként Kowalski meg a Vega lépett fel.




 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!