Makó és környéke

2017.09.08. 21:20

Ezreket várnak a város főterére programokkal, kirakodóvásárral: így nyílt meg a makói hagyma fesztiválja - galéria

Makó - Pénteken délután hivatalosan is megnyílt a makói Hagymafesztivál. Az érdeklődőket a város szívében színes programsorozat, valamint kirakodóvásár várja, a gasztronómia és a szórakozás jegyében.

Szabó Imre

– Két napra jöttem, máskor is jártam már Makón, de a fesztivált még nem láttam. Tetszik – ezt mondta a váci Buzási Tamásné, amikor pénteken, nem sokkal a hivatalos megnyitó előtt az egyik helyi vállalkozás standjánál megszólítottuk. Az eladásra kínált hagymák között válogatott, mert mint megjegyezte, szokott hagymával főzni, de igazi makóival még nem találkozott. Most vinni akart belőle haza. A vállalkozás a Dughagymakó Kft. volt, és a makói hagymát kilónként 120, a fehéret és a sonkát 250, a fokhagymát pedig 300 forintért kínálta.


A sorrendben 27. makói nemzetközi Hagymafesztiválnak egyébként jót tett, hogy az árusok, kiállítók standjait nagyrészt a főút három napra lezárt Széchenyi téri szakaszának két oldalán helyezték el, középütt ugyanis maradt hely a sörpadoknak. Így igazi fesztiválhangulat alakult ki. A standok között, mint tapasztaltuk, ételt-italt forgalmazó éppúgy volt, mint helyi kézművesek, kereskedők, gazdák portékáit kínáló. Ráadásként a szökőkútnál lévő nagyszínpadon kívül a városháza felől felállítottak még egyet – a fesztivál nyitányaként itt a helybeli fiatalokból álló, igen figyelemre méltó Route 43 zenekar játszott.

Ezreket várnak a város főterére: így nyílt meg a makói hagyma fesztiválja. Fotó: Szabó Imre - GALÉRIA



A hivatalos megnyitó a városházánál, fúvószenével, zászlófelvonással és fogatos felvonulással indult. Köszöntőt a nagyszínpadnál Farkas Éva Erzsébet polgármester mondott. Arról beszélt, ma is olyan, a város sorsát hosszú időre meghatározó döntéseket kell hozni, mint amilyen annak idején a hagymatermesztés bevezetése volt, és ami Makót világhírűvé tette. Lázár János, a térség parlamenti képviselője pedig arról beszélt: a legfontosabb az, hogy Makó itthon tudja tartani a fiatalokat, nélkülük ugyanis nincs jövő.


 A Hagymafesztivál szombaton és vasárnap is tart. Szombat délelőtt a bográcsos főzőverseny lesz a legnagyobb attrakció, este pedig az Edda Művek élő koncertje.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!