Makó és környéke

2019.01.30. 14:19

Ferencszállás születésnapi ajándékai

Ferencszállás - 190. születésnapját ünnepelte tavaly Ferencszállás. A polgármester, Jani János összegzése szerint kis lépésekkel ugyan, de ismét sikerült gazdagabbá, élhetőbbé tenni a falut.

Sz.I.M.

– Ferencszállás életében azért volt különösen fontos 2018, mert abban az évben ünnepelte községünk alapításának 190 éves évfordulóját – mondja Jani János, a falu polgármestere. Megemlíti, hogy rendezvényeiket egész évben a születésnap jegyében tartották – a szeptemberi zabnapon például 190 szeletes tortát osztottak szét, és ugyanennyi léggömböt engedtek szabadjára. – Minden településnek, de az ilyen kicsiknek különösen fontosak a hasonló közösségteremtő élmények. Ezen a megmaradásunk és a jövőnk múlhat – teszi hozzá.


A múlt év persze nemcsak emiatt, hanem a sikeres beruházások miatt is emlékezetes. Befejeződött a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése, az ugyanebben az épületben működő orvosi rendelő mozgáskorlátozott mosdóval, új bútorokkal bővült, a gyógyszertár és a posta ajtóit-ablakait pedig korszerű műanyagra cserélték. A falu központjában a repedezett járda helyére térkő került. Új eszközöket is sikerült pályázati támogatással beszerezni: a községháza színes nyomtatót, a könyvtár több okostelefont, laptopokat, projektort kapott, sőt a faluház környékén már wifielérés is van.


Az önkormányzat mindig is nagy gondot fordított a temetőre. Tavaly azt tapasztalták, hogy megnőtt az igény az urnás temetés iránt. Ezt a tendenciát figyelembe véve megduplázták a férőhelyek számát. Ráadásként a környezethez harmonikusabban illő tetővel látták el az urnafalat.


Ami 2019-et illeti, a kültéri sportparkot már tavaly év végén lealapozták – idén 10 sporteszközt fognak ide telepíteni. Két pályázat elbírálását várják: az egyiket a helytörténeti gyűjteménynek otthont adó pajtamúzeum kialakítása érdekében adták be, a másikat azért, hogy traktort és munkaeszközöket vásárolhassanak. S persze Ferencszállás is kíváncsi a Magyar falu program pályázati kiírásaira – többek között az óvodaudvar és az orvosi rendelő fejlesztése vagy a járdaépítés lehetősége érdekli az önkormányzatot. – A legnagyobb álmunk azonban az lenne, ha csatlakozhatnánk az egyik oldalról Kiszomborig, a másik oldalról Klárafalváig érő kerékpárút-hálózathoz – mondja Jani János. Ehhez az engedélyes terv megvan, de kellene bő 1 milliárd forint is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!