2015.02.17. 19:21
Filozófus a gépgyárban
Makó - A makói gépgyár csarnoka egy időkapu. Számítógépvezérelt plazmavágó működik, múzeumba illő berendezések között, a levegő vasszagú és sűrű, a hegesztés füstje összeáll, látszik, milyen hatalmas felületen süt be a nap.
Aki 1928-ban megtervezte ezt az épületet, arra gondolhatott, hogy biztosan nagy dolog az elektromosság, de a lakatosoknak, szerelőknek természetes fényre lesz szükségük. A falakon helyenként – tényleg nem sűrűn – ismeretlen, de nagyon szimpatikus nők képei. Fekete lemezparavánok határolják el a hegesztők munkaállomásait. Így annak se gyullad be a szeme az izzó fém fényétől, aki pajzs, szemüveg nélkül megy végig a csarnokon.
A paravánokra írni lehet, krétával, mint az iskolában. Komoly üzenetek, számok vannak rajta, munkával kapcsolatos feljegyzések és magánjellegűek, valamint közérdekűek, amint ezen a képen látszik. Nem derült ki, melyik fekete ruhás, huncut mosolyú emberben tisztelhetjük a szerzőt. Valószínűleg nem ért egyet a manapság népszerű szerzővel, Wass Alberttel, aki szerint „a múlt (...) szerves és elválaszthatatlan része a jelennek, mint ahogy a jelen sem egyéb, mint a jövendő kezdete."
Ismeretlen szerző gondolata olvasható a paravánon. Fotó: Karnok Csaba
Filozófiája [namelink name="Jókai Annáéval"] sem rokonítható, aki szerint „a jelen sokkal tartozik a múltnak, s ha ezt a tartozást ki nem egyenlíti, a jövőtől sem követelhet." Sokkal inkább a gyakorlatias Albert Einstein embere ő: „Az idő korántsem olyan, amilyennek látszik. Nemcsak egy irányban halad, hanem egyszerre létezik benne a jövő a múlttal."
