Makó és környéke

2008.02.05. 21:51

Gyalogátkelőhely híján: életveszélyben a klárafalviak

Klárafalva - Nincsen kijelölt gyalogátkelőhely Kárafalván. A járművek a hatvanas tábla ellenére is nyolcvannal-százzal robognak a településen. Mivel a falu mindkét boltja ugyanazon az oldalon van, a helybelieknek naponta át kell kelniük az életveszélyes útszakaszon.

Munkatársunktól

Negyedórát is várnak néha a klárafalviak arra, hogy a 43-as út egyik oldaláról a másikra átjussanak. A településen nemhogy jelzőlámpa, de még zebra sincsen: Deszken három, Szőregen és a Makai úton ennél is több zebrát festettek fel az illetékesek.

– Ráadásul a község mindkét boltja ugyanazon az oldalon van, így muszáj naponta átmenni a forgalmas úton – mondta Bagi Zoltán. Az út minősége miatt egyébként Deszk és Makó között maximum hatvannal lehetne közlekedni. A valóságban viszont még a településen belül is túllépik a megengedett sebességet az áthaladó járművek. – Tavaly egy görög kamionost húztak ki az egyik árokból. Százhatvannal haladt át Klárafalván – beszélt a férfi.

Csutakné Csanádi Anna szerint a faluban az autósok mennek "mint az állatok".
Fotó: Segesvári Csaba

Csutakné Csanádi Anna szerint is mennek az autók, "mint az állatok". Amíg beszélgettünk, egy Szeged felé haladó, személygépkocsikkal megrakott kamion vágott át a másik sávba, miközben egy autót előzött. Szemre nyolcvan-száz kilométeres sebességet saccoltunk a járműnek. Az asszony egyébként a makói buszról szállt le, és csak többszöri nekifutásra sikerült áthaladnia a túloldalra. Ő egyébként főleg a településen élő gyerekeket félti.

Fekete József klárafalvi polgármestert is szerettük volna megkérdezni: terveznek-e zebrát felfestetni a község két oldala közé? A polgármester azonban betegségére hivatkozva annyit mondott: most nincsen olyan állapotban, hogy válaszoljon kérdéseinkre.

Ha lesz pénz, lesz zebra

Úgy tudjuk, hogy a településen egy lámpával védett zebrát akarnak kialakítani, amit pályázati pénzből szeretnének finanszírozni. Ha nyernek a pályázaton, akkor...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!