Makó és környéke

2014.11.17. 20:36

Három esélyes új cégvezetőnek Makón

Makó - Várhatóan november 26-án nevezik meg az új struktúrát és az önkormányzati cégek lehetséges új vezetőit Makón.

Munkatársunktól

Megírtuk: múlt pénteken a makói képviselő-testület egy kivételével közös megegyezéssel szerződést bontott az önkormányzati cégek vezetőivel. Aki a helyén maradhatott, az a Hagymatikum Fürdőt igazgató [namelink name="Scheitzner Beáta"]. Úgy tudjuk, ennek oka az, hogy – mint korábban megírtuk – az új városvezetés szándéka szerint tárgyalásokba kezd a kormánnyal a fürdő közös üzemeltetéséről, az ebből eredő pluszkiadás átvállalásáról az állammal. Logikusnak tűnik, hogy amíg ezek nem zárulnak le, minden marad a régiben.

Bár egyelőre nem biztos a cégstruktúra sem, az valószínűnek látszik, hogy a városgazdálkodással, városüzemeltetéssel foglalkozó kommunális nkft. valamilyen módon megmarad, és az sem lesz meglepetés, ha első embere [namelink name="Nagy Nándor"] lesz.

Őt már a pénteki rendkívüli ülésen megbízták a cég vezetésével havi bruttó 350 ezer forintért, egyúttal az átmeneti időszakig rábízták a többi önkormányzati céget is, tiszteletdíj nélkül. Nagy Nándort sok makói tartja jó választásnak: mint megírtuk, korábban, 5 éven át egyszer már vezette a társaságot, munkájával elégedettek voltak – maga távozott a posztról, hogy családi vállalkozásukat erősítse.

Információink szerint várhatóan nem marad meg a jelenlegi szervezetek között a közművelődési nkft. Úgy tudjuk, az új városvezetés szándéka az, hogy két részre bontja: külön vezetése lesz az Erdei János Sportcsarnoknak, illetve a Hagymaháznak.

Előbbire az esélyes [namelink name="Márton Imre"] volt önkormányzati képviselő, közművelődési szakember, aki jó néhány évvel ezelőtt már töltött be hasonló posztot az akkori gyermek- és ifjúsági ház, illetve a közösségi ház vezetőjeként. Sportemberként országosan ismert: a Makó Budo Klub vezetője, aikidomester. A Hagymaház irányítását, úgy tudjuk, a jelenleg Szegeden dolgozó, de tősgyökeres makói művelődésszervező szakemberre, Gajda Ferencre bíznák.

A legnagyobb bizonytalanság a városi tévé háza táján érezhető. Informátoraink szerint több lehetséges új vezető neve merült fel, köztük a helyi tévében komoly szakmai múlttal rendelkező emberé is, de a kérdés lányegében teljesen nyitott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!