Makó és környéke

2019.02.21. 18:11

Idén 76 új parkolót építenek Makón - A költségvetésben 7 millió forintot különítettek el rá

Hétmillió forintot fordít ebben az évben a makói önkormányzat parkolóépítésre. Szükség is van az új várakozóhelyekre, mert az elmúlt 4 évben 1500-zal növekedett a helyi gépjárműállomány.

Kovács Erika

– Míg 2014-ben 9200 gépjárművet tartottunk nyilván Makón, 2018 végére ez a szám 10 ezer 700-ra emelkedett. Nagyon sok turista is érkezik Makóra, többségük szintén autóval. Így a meglévő parkolók száma kevés – mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón [namelink name="Czirbus Gábor"], Makó alpolgármestere.

A Szegedi utcában 20 ˝halszálkás˝ parkolót építenek. Az utca már szinte járhatatlan. Mindkét oldalon autók állnak. Fotó: Kovács Erika

A Szegedi utcában 20 ˝halszálkás˝ parkolót építenek. Az utca már szinte járhatatlan. Mindkét oldalon autók állnak. Fotó: Kovács Erika

Az önkormányzat 2014-től folyamatosan növelte a parkolóhelyek számát. Első lépésben az oktatási intézmények környezetében építettek újakat, például a Szignum iskolánál, a Kálvin téri bölcsődénél, a Bajza utcai iskolánál, az ipari parknál létesítettek új parkolókat. A belvárosi rehabilitáció eredményeképpen pedig 351 parkoló újul meg a városban. Korábban kevés mozgáskorlátozott-parkoló volt Makón, most ezen a téren is előbbre lépnek.

2018 végén a kórház mögött 40 férőhelyes parkolót alakítottak ki, amire nagyon nagy szükség volt. Az egészségügyi intézmény körül áldatlan állapotok uralkodtak, mindenütt autók álltak. Azóta helyreállt a parkolási rend.


Czirbus Gábor kiemelte, 2014 és 2018 között 165 új parkolóval gazdagodott Makó, amire több mint 12 millió forintot fordított az önkormányzat. Az idei költségvetésben pedig 7 milliót különítettek el erre a feladatra. Most a tervezés zajlik, a kivitelezés áprilisban kezdődik. A Szegedi utcában, a Csipkesor mögött, a Zrínyi utcai óvodánál, a Ráday lakótelepen, a levéltár környékén, és a kaszinónál is épülnek új parkolók, összesen 76 darab.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!