Makó és környéke

2011.02.16. 19:55

Idén is szegény marad Magyarcsanád

Magyarcsanád - A megye legszegényebb falujában az idei sem lesz az áttörés éve – derül ki a most elfogadott költségvetés számaiból.

Munkatársunktól

Mint [namelink name="Guba István"] polgármestertől megtudtuk, a község idei büdzséje 180 millió forintos, a bevételek 133 milliót tesznek ki, a forráshiány így 47 millió forint lesz. Ez ugyan valamivel kisebb, mint a tavalyi volt, de még mindig nagyon magas. Ilyen pénzügyi helyzetben az önkormányzat fejlesztésen, beruházáson nem tud gondolkodni, pedig felújításra váró középület nem egy van a településen – az önerőre fordítható pénz azonban másra kell, örülnek, ha a legszükségesebb karbantartásokat el tudják végezni.

Miben reménykedik Guba István? Egyrészt abban, hogy a 34 milliárdos, önkormányzatok megsegítésére létrehozott központi alapból esetleg kap a falu, másrészt abban, hogy ha ily módon nem is, a korábban megkezdett következetes takarékossággal lassanként sikerül mérsékelni az eladósodottságot. Ilyen volt például a hivatali átszervezés, a bérezés megszigorítása. A község óvodája és iskolája már társulásos formában működik, de vannak még önállóan fenntartott intézmények. Összevonásokról egyelőre nincs szó, de valamiféle megszorítás a későbbiekben itt is várható lesz.

Központi támogatásban és magukban bíznak a csanádiak. Fotó: Karnok Csaba

Központi támogatásban és magukban bíznak a csanádiak.
Fotó: Karnok Csaba

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!