Makó és környéke

2019.05.09. 20:03

Jobbik-elnöki posztjáról is lemondott Kiss Attila

A több hírportál által közölt információt lapunk kérdésére megerősítette Zeitler Ádám, az ellenzéki párt választókerületi elnöke.

Már nem Kiss Attila a Jobbik makói alapszervezetének elnöke. Még áprilisban lemondott, így most új vezetőt kell választani – a több hírportál által közölt információt lapunk kérdésére megerősítette Zeitler Ádám, az ellenzéki párt választókerületi elnöke.

 

Kiss Attila családi okokra hivatkozva hozta meg döntését, ezzel visszavonul az aktív politizálástól. A makói állatorvos 2014 óta megyei önkormányzati képviselő volt. Az ő mandátumát vonta meg a megyei közgyűlés nemrég, amiatt, hogy Kiss a Makói Csípős című hírportált kiadó Sándor Móricz Egyesületnek is elnöke, és ez összeférhetetlen képviselői tisztségével. A képviselő jogorvoslatot kért a döntés miatt, de a bíróság a közgyűlésnek adott igazat. Kiss Attila helyét a megyei közgyűlésben a szintén makói Zeitler Ádám vette át. 

 

– Jövő héten fogunk erről beszélni, új elnököt kell választanunk, az eredmény természetesen nyilvános lesz – mondta Zeitler.

 

Kiss a Jobbik tagja marad. Ami a Sándor Móricz Egyesületet illeti, információink szerint a szervezet közgyűlése nemrég úgy döntött, feloszlatja magát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!