Makó és környéke

2009.12.18. 21:14

Jövőre felépül a nagylaki templom

Nagylak - Biztosan felépül jövőre a templom a román határ melletti, 545 lelkes Nagylakon. Az egyházmegye már építészt is fogadott.

Szabó Imre

A községben azért nincs templom, mert a trianoni határt 1920-ban úgy húzták meg, hogy az egykor virágzó települést kettévágták, és a román oldalra került a lakosság nagyobb részével együtt a katolikus, a református és az ortodox közösség imahelye is.

2008 tavaszán a nagylaki temetőhöz közel felállítottak egy 18 méter magas harangtornyot. Az egyházmegye által felkért budapesti tervező, Germán Géza ezt a szép, impozáns tornyot is szeretné belekomponálni a 80 négyzetméteres, 40–50 fő befogadására alkalmas templomba. Az első látványterveket január közepére ígéri, annyit azonban már elárult, hogy falazott szerkezetű épületről lesz szó, és látszó, rétegelt és ragasztott fatartókat alkalmaz majd.

Gyarmati András polgármester már a toronyállításkor megígérte – és ezt az ígéretét most is megerősítette –, hogy az önkormányzat ingyen ad telket a beruházáshoz. A templom egyedülálló módon ökomenikus lesz, a testvéregyházak is használhatják majd szertartásaikhoz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!