Makó és környéke

2011.09.07. 21:49

Két ˝Nemzeti˝ között utazik a Móra múzeum pénze

Makó - Néhány napon belül megérkezhet az M43-as ásatásokra szánt pénz. Mihelyt a NIF Zrt. átutalja a NÖK-nek, az továbbküldi a szegedi múzeumnak – közölte a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. A régészek állnak, mert az április óta folyó munkáért még nem fizetett a NÖK. A tartozás közelít a 200 millióhoz.

Bakos András

A lehető legrosszabb pillanatban kellett felfüggeszteni az M43-as autópálya új nyomvonalán folyó régészeti ásatást: akkor, amikor a legjobban haladtak a munkával. Szarka Józseftől, a múzeum régészeti osztályának vezetőjétől tudjuk, hogy a Makótól a határ felé vezető, 25 kilométeres nyomvonalon 387 ezer négyzetméter föltárására kötöttek szerződést. Mostanáig 209 ezer 974 négyzetméterrel végeztek, a maradék több mint 170 ezer négyzetmétert 2012. június 15-éig kell befejezni. Idén augusztusban 60 ezer négyzetmétert teljesítettek, és október végéig – az időjárástól függően – az 50–60 ezer négyzetméteres havi teljesítményt tartani lehetne. Az azonban mindig kérdéses, hogy a tél után mikor lesz ismét megfelelő állapotban a talaj, lehet, már márciusban, de előfordulhat, hogy csak áprilisban.

Az autópálya-építést a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szervezi. A régészeti föltárás költségét ez az állami vállalat nem közvetlenül a múzeumnak, hanem a Nemzeti Örökségvédelmi Központnak utalja át a törvény értelmében. Ez – a Magyar Nemzeti Múzeumhoz tartozó – szervezet állapodott meg a szegedi Móra Ferenc Múzeummal a föltárásról. Az április óta elkezdett munkáért azonban még egy fillért sem utalt át. Pontos összeget a múzeum nem közöl, de azt elárulta Szarka József, hogy közelít a 200 millió forinthoz. – A tisztánlátás érdekében fontos leszögezni: mi nem azért függesztettük fel a munkát, hogy nyomást gyakoroljunk bárkire is, hanem mert nem volt pénzünk a folytatásra – mondja a régészeti osztályvezető.

A múzeumnak a történet nagyon kellemetlen, de a megállapodás szerint az nem számít szerződésszegésnek, ha a szegedi múzeum e késedelmes fizetés miatt nem tud határidőre végezni.

Kettős sír az M43-as nyomvonalának feltárásán. Most haladhatnának a leggyorsabban, ha lenne pénz. Fotó: Szabó Imre

Kettős sír az M43-as nyomvonalának feltárásán. Most haladhatnának a leggyorsabban, ha lenne pénz. Fotó: Szabó Imre
Az ásatásra szánt pénz időben elindult a maga útján, átutalták a NÖK-nek – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs osztályvezetője, Loppert Dániel. Kérdésünkre – miért nem kapta még meg az április óta folyó munkák ellenértékét a múzeum, és mikor fogja megkapni – Csorba László, a NÖK-öt is irányító Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója e-mailben válaszolt:

„A munkálatok tavaly ősz óta folynak, és a számlák kiegyenlítése, a vonatkozó pénzügyi szabályok szerint, mintegy kéthónapos határidő-eltolódással történik. A tavaszi ásatások ellenértékének kifizetése tehát a nyár végén esedékes. Számunkra ehhez a beruházó NIF Zrt. biztosítja a szükséges pénzeszközöket, és ha ezzel a projekttel kapcsolatban nincs is tartozás, kisebb csúszások esetenként előfordulhatnak. Ez a helyzet ebben az esetben is. A NIF Zrt. illetékeseitől azonban már korábban azt a tájékoztatást kaptam, hogy folyamatban van a következő részlet utalása, így az pár napon belül várhatóan megérkezik. Munkatársaink egyébként állandó kapcsolatban vannak a szegedi kollégákkal, és jelezték számukra a lehetséges csúszást. A feltárásért járó pénzt a múzeum nyilván a demonstratív munkamegszakítás nélkül is a legrövidebb időn belül meg kell kapja, arról nem is szólva, hogy az érvényben lévő szerződés szerint »a beruházó késedelmes teljesítése esetén a beruházói késedelemmel a jelen szerződésben meghatározott fizetési határidő meghosszabbodik«. De nem akarok jogászkodni: messzemenően megértem a Móra Ferenc Múzeum nehéz helyzetét, erről pár napja Magyar Anna elnök asszonnyal is szót váltottunk, így magától értetődően mindent elkövetek azért, hogy mielőbb megkaphassák a pénzt, és folytatódhasson a munka."

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!