Makó és környéke

2015.02.11. 20:10

Kevesebb pénzt kap a Hagymatikum

Makó - A költségvetés és a Hagymatikum okozta a legélesebb vitákat a makói testület szerdai ülésén, ahol menesztették a múzeum igazgatóját.

Munkatársunktól

A tervezés, a beruházásokra való felkészülés és a közösségépítés büdzséjeként jellemezte az idei városi költségvetést [namelink name="Farkas Éva Erzsébet"], Makó polgármestere, míg [namelink name="Török Miklós"] (DK) a megtorpanás, a visszalépés büdzséjeként. Utóbbi azzal indokolt, hogy eltűntek a fejlesztési források, s vele együtt a célok is, mert szűkült az állami támogatás. [namelink name="Hadik György"] (Fidesz) ellenpéldát hozott: szociális célokra a tavalyi 113 millió helyett idén 187-et fordít Makó, és rámutatott, a városnak az állami átvállalásnak köszönhetően nincs adóssága.

– Igazodnunk kell az Unió pályázati rendszerének változásához: megaberuházások helyett kisebbekre adnak pénzt, s ilyenek lesznek – tette hozzá. Végül a többség megszavazta a költségvetést. Terítékre került az a tájékoztató is, amely a polgármesteri program eddig megvalósult elemeit taglalta. Farkas Éva Erzsébet felsorolta: megfelezték a mezőőri járulékot, eltörölték a helyi termelők piaci helypénzét, 45-ről 100 ezerre emelték a bébikötvény összegét, a 70 év felettiek az év végén 5 ezres utalványt kaptak, a járási hivatal pedig a könnyebb ügyintézés érdekében beköltözött a városházára.

A költségvetés után az önkormányzati cégek idei üzleti tervei kerültek terítékre. Elhangzott: a városgazdálkodási társaság 55,9, a Hagymaház 82,3, a városi tévé 26,5 milliós összegre számíthat a várostól. A Hagymatikum esetében viszont a képviselők végül Hadik György alternatív javaslatát szavazták meg, aki a takarékos szemlélet jegyében 70 helyett 50 milliót indítványozott. Az ok: kiderült, hogy a fürdő igazgatója, [namelink name="Scheitzner Beáta"] az év végén 13. havi fizetést osztott a dolgozóknak, összesen 10 milliós értékben. [namelink name="Marosvári Attila"] (PSZM) és Török Miklós védelmébe vette a fürdőt; előbbi többek között azt mondta, a 70 millióból csak 27 a tényleges veszteség, a többi a Makó-kártyás kedvezmény és az úszásoktatás költségeinek ellentételezése, utóbbi pedig azt, hogy a fürdő a makói turizmus sok egyéb bevételt generáló zászlóshajója, és nem szabadna hagyni, hogy léket kapjon.

[namelink name="Czirbus Gábor"] alpolgármester (Fidesz) végül azzal érvelt, év végi jutalmat majd akkor osszon az igazgató, ha a fürdő nyereséges lesz. Egyébként korábban is szóba került a fürdő: már az ülés elején levették a napirendről a Hagymatikum átadás-átvételével kapcsolatban folyó tárgyalásokról szóló tájékoztatót. Farkas Éva Erzsébet hangsúlyozta, a cím hibás, szó sincs átadás-átvételről, csupán a veszteség állami átvállalásának mikéntjéről, egyébként pedig 2 hét múlva várható az önkormányzati cégek, intézmények átvilágításának lezárása, érdemesebb lesz a témára akkor visszatérni.

Az ülés végén újabb intézményvezetőt menesztett a testület: visszavonták [namelink name="Forgó Géza"] vezetői megbízatását, aki a József Attila Múzeum és Könyvtár első embere volt. Információink szerint múzeumi munkaviszonya megmaradt, az igazgatói tisztségre pályázatot írnak ki.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!