Makó és környéke

2019.07.31. 10:02

Kiosztották a tanévkezdési utalványokat Maroslelén

Immár ötéves hagyománya van ennek a támogatási formának, és ez idő alatt nagy népszerűségre tett szert, komoly segítséget jelent ugyanis az érintett családoknak.

Munkatársunktól

Maroslelén a legutóbbi, 2014-es helyhatósági választásokat követően más, helyben maradást ösztönző intézkedésekkel együtt került bele az önkormányzat Otthon Maroslelén című gazdasági munkaprogramjába, hogy a község a nyári szünet idején 5 ezer forintos tanévkezdési utalványt biztosít azoknak az óvodásoknak, illetve iskolásoknak, akik a helyi intézménybe járnak.


Immár ötéves hagyománya van ennek a támogatási formának, és ez idő alatt nagy népszerűségre tett szert, komoly segítséget jelent ugyanis az érintett családoknak.


Idén 77 óvodás, illetve 42 általános iskolás szülei vehették át az utalványokat Martonosi György polgármestertől. Az átadási ünnepséget a művelődési házban a napokban tartották.

A falu első emberétől azt is megtudtuk, hogy ebben az évben erre a célra összesen 1 millió 60 ezer forintot költött el a képviselő-testület. A kedvezmény ráadásul egyúttal a helyi kereskedőket is segíti, hiszen az utalványokat kizárólag maroslelei üzletekben lehet beváltani tanszerek, illetve iskola- és óvodakezdéshez szükséges egyéb árucikkek ellenértékeként.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!