Makó és környéke

2019.06.01. 21:49

Makón rendezték a csecsemőgondozási verseny országos döntőjét - fotók

Makó - Makón, a Juhász Gyula Református Gimnáziumban rendezték meg a hétvégén az országos csecsemőgondozási verseny döntőjét. A versengésnek megyei résztvevője ezúttal nem volt, de a rendezés jogát az iskola a korábbi jó szerepléssel vívta ki.

Szabó Imre

– A nagymamám a helyi bölcsőde igazgatója volt, és sok időt töltöttem ott kiskoromban. Öt évesen már simán bepelenkáztam a kicsiket, a családban is rám bízták őket – mondta két állomás között az országos csecsemőgondozási verseny szombaton, Makón megrendezett döntőjének egyik résztvevője, [namelink name="Hajba Sára"]. Középiskolás csapatával együtt Vas megyéből, Celldömölkről érkezett és azt is elárulta, hogy eredetileg gyermekorvos szeretett volna lenni. Most már azért érdekli jobban a csecsemőgondozás, mert ez a korosztály nem beszél vissza.

– 16 megye 31 általános és középiskolás csapata mérhette össze a tudását a makói Juhász Gyula Református Gimnáziumban; ők voltak a 24. országos csecsemőgondozási verseny megyei fordulóinak győztesei – tudtuk meg Sasvári Krisztinától, a Vöröskereszt megyei igazgatójától. A verseny célja kettős: egyrészt, hogy a diákok sajátítsák el, hogy majdan szülőként hogyan kell gondozniuk saját babájukat – a csapatokban egyébként örvendetes módon fúkat is láttunk – , másrészt az, hogy a legjobbak az egészségügyi szakképzésben tanuljanak tovább védőnőnek, csecsemőgondozónak. A döntőnek ezúttal nem volt makói résztvevője, de az iskola azért kaphatta meg a rendezés jogát, mert a korábbi hasonló versenyen diákjai jól szerepeltek – tudtuk meg.

A résztvevőknek be is kellett mutatniuk, mit tudnak. Fotók: Szabó Imre

A résztvevőknek be is kellett mutatniuk, mit tudnak. Fotók: Szabó Imre

A 16 állomásos versenyen a résztvevőknek az elméleti kérdések megválaszolásán túl – bábuk használatával – olyan gyakorlati feladatokat is meg kellett oldaniuk, mint például a pelenkázás, a lázmérés vagy az elsősegély-nyújtás, de kellett készíteniük turmixot és mesét is írtak. [namelink name="Csordás Ágnes Katalin"], a Magyar Védőnők Egyesülete zsűrizésben is szerepet vállalt elnöke azt mondta, ez a verseny azért fontos, mert egyre ritkább az, hogy a fiatalok nagycsaládban, szüleiktől tanulják el, miként kell gondoskodni a babáról. A makói döntőt végül általános iskolai kategóriában Veszprém megyét képviselve a tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola csapata nyerte meg, a középiskolások mezőnyében pedig Somogy megye győztese, a kaposvári Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola és Gimnázium csapata lett az első.

Címkék#Makó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!