Makó és környéke

2017.07.27. 16:47

Makón tanítják a jövő gazdálkodóit

A makói Galamb szakképző iskola szakmai irányításával dolgozzák ki, hogyan kell oktatni a korszerű, informatikai hátteret is alkalmazó gazdálkodást Európában - tájékoztatta lapunkat Horváth Zoltán, az intézmény vezetője.

Sz.I.M.

A cél egy mindenki számára, több nyelven is elérhető ingyenes oktatási tananyag, valamint egy szintén ingyenesen elérhető tankönyv, amelyből a mezőgazdasági és agrárgépész pedagógusok után a diákok is tanulhatnak majd. A kétéves programban az iskola hazai partnerei mellett cseh, macedón, skót és szlovák partnerintézmények vesznek részt. A Galamb-iskola minderre 85 millió forintos uniós támogatást nyert.


Olyasmikhez segíti ez a tudás az érintetteket, mint például hogy miként lehet spórolni a műtrágyázásnál vagy az öntözésnél, ha azt műholdak képét használva négyzetméterre lebontva kiszámolják, mennyi tápanyag- vagy csapadék-utánpótlás kell az adott területre. Ennek a technikai háttere már ma is megvan, de egyelőre kevés a szakember, aki ért az alkalmazásához. A pályázat lezárása után a Galamb lesz az első intézmény Magyarországon, ahol a program során felkészített tanárok tanítják a legmodernebb mezőgazdasági eszközök és stratégiák használatát diákjaiknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!